Sok a jónak tűnő autó a mezőnyben
Hamilton nem tudja még, ki lehet a befutó
Lewis Hamilton a címvédő az idei szezonban, ennek ellenére nem volt hajlandó az idény favoritjának nevezi magát a fiatal brit. Szerinte több istálló autója is igen ígéretesnek tűnik.
2009.03.05 12:23f1-live.huHamilton tavaly csak a második szezonját töltötte a Forma-1-ben, ám végül nagy küzdelemben, de világbajnok tudott lenni. Érthetően mindenki esélyesnek tartja idén is. Tegnap viszont összemérhette autóját a többi nagyágyúéval, ám egyelőre nem azt az eredményt kapta, amit várt a fiatal versenyző. McLarenje több mint 1.4 másodperccel volt lassabb Fernando Alonso Renault-jánál. Hamilton persze nem aggódik.
„Ez volt az első nap, amikor ugyanazon a pályán voltam a Ferrarival. Nekem egyelőre minden ugyanolyannak tűnik, mint 2007-ben vagy 2008-ban.”- kezdte a világbajnok. „Ha csak az időket nézzük, akkor megállapíthatjuk, hogy a Toyota nagyon jó munkát végez. Bár szerintem a többi csapat sem panaszkodhat. A Renault sem tűnik rossznak, a BMW se. Mindenki képes jó időket futni, van aki állandóan, van aki csak egyszer-egyszer.”- magyarázta Hamilton.
„Nem úgy érkeztem ide Jerezbe, hogy én vagyok a világbajnok, hanem, hogy olyan keményen kell nyomnom, ahogy csak tudom. Rengeteget kell még dolgoznunk ahhoz, hogy készek legyünk Ausztráliára.”
Persze nem lehetett kihagyni azt a kérdést sem, hogy ki lesz a világbajnok.
„Ki tudja, hogy ki lesz a befutó? Majd kiderül, ha a pályán leszünk.”- zárta le a világbajnok.
Hamilton ma is tesztel Jerezben, egyelőre ugyanannyi sikerrel, mint tegnap, ugyanis autója leállt.