Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
A svájciak fejlesztései jól sikerültek a Spanyol Nagydíjon, és az ötödik helyen célba érő Kamui Kobayashi Monacóban még jobb szereplést vár önmagától.
2012.05.21 15:10ma.huA japán pilóta nagy önbizalomra tett szert a barcelonai futamot követően. Az eddig kicsit pechesebb versenyzőt most támogatta Fortuna, ő pedig élt a lehetőséggel, és tökéletes vezetést bemutatva az ötödik helyen ért célba, maga mögé utasítva többek között a McLareneket és a Red Bullokat is.
Az első európai futam előtt a svájciak is fejlesztettek autóikon, és a C31-es nagyon jónak bizonyult Spanyolországban. Kobayashi szerint a modell egyre jobban viselkedik a gyors kanyarokban, ezért azt gondolja, Monacóban még az ötödiknél is jobb pozícióért harcolhat.
„Szerintem sokkal jobbak leszünk idén a hercegségben, mint egy évvel ezelőtt, hiszen rengeteget javult az autó a lassú kanyarokban, sokkal gyorsabb lett” – vélekedett a japán, aki 2012-ben harmadik évét kezdte meg a Forma-1-ben. „Tavaly az ötödik helyen végeztem itt, most ennél jobb pozícióra számítok. Ugyanakkor maga az autó kevés lesz, rengeteg múlik a pilótán is.”
Kobayashi szerint azért is van most esélye elérni egy jó helyezést, mert nagyon kiszámíthatatlan az idei szezon. Malajziában például a gyenge Ferrarival Fernando Alonso futamot tudott nyerni, míg a japán csapattársa, Sergio Perez a második lett. Legutóbb pedig a williamses Pastor Maldonado a pole pozícióból indulva nyert Barcelonában.
„Öt verseny, öt különböző győztes, szóval elmondhatjuk, hogy idén már mindent láttunk” – folytatta Kobayashi. „Remek autónk van, ezért úgy hiszem, hogy jó esélyünk van elérni egy kiváló eredményt.”
Az online fogadás piacain a japán pilóta nem számít a favoritok közé, a nagy nevek közül csak Felipe Massát és Michael Schumachert előzi meg, ugyanakkor a bukmékerek szerint a pontszerző helyek egyikére nagyon jó eséllyel pályázik.