Tessék?!
Géndetektorral a süketség ellen
Géndetektorral állapítják majd meg a siketségre való hajlamot Kínában, ennek köszönhetően kiszűrhetők lesznek azok a gyermekek, akiknek hallóképességére antibiotikumok jelentenek kockázatot.
2011.02.12 09:06MTIKínában a hivatalos statisztika szerint közel kétmillió azoknak a gyerekeknek száma, akik olyan antibiotikumok miatt siketültek meg, mint a sztreptomicin, a kanamicin és a gentamicin. A szakemberek abban bíznak, hogy az új készülék segítségével a jelenségnek vége szakad.
A kínai szakfelügyelet engedélyezte a készülék klinikai használatát, a detektor éveken belül ott lesz az ország kórházainak többségében - közölte Cseng Csing (Cheng Jing) a Beijing Biochip Technology vállalat kutatóközpontjának vezető munkatársa.
Cseng úgy véli, ezzel az eszközzel sok tragédia lesz megelőzhető, hiszen az orvosok eddig nem rendelkeztek olyan megfelelő műszerrel, amely segítette volna őket a siketségre való hajlam genetikai kiszűrésében.
A detektor a gének azon kilenc mutációját képes kimutatni, amelyek a kínaiak körében a legtöbb esetben felelősek a siketség kialakulásáért - állítja a szakember, azzal, hogy az eredményes vizsgálathoz körülbelül öt órára van szükség, s 500 jüanba (15 ezer forint) kerül.

A műszer ugyancsak jól lesz használható a gyermeket váróknál és az újszülöttek esetében - állítják megalkotói. Kínában évente nagyjából 30 ezer csecsemő születik siketen.
A China Daly című angol nyelvű lap januári cikke szerint a Kínában élő 1,8 millió siket gyermek 60 százalékánál a gyógyszerek a felelősek a hallás elvesztéséért. A kínai fogyatékkal élők világhírű színtársulatában, az Ezerkarú Buddha produkció 21 siket táncosa közül 18-an antibiotikumoktól vesztették el a hallásukat.