Európai hormonkorlátozó rendszer kell!
Vegyi anyagok, melyek nemi hormonként hatnak
Dolgozzanak ki európai kritériumrendszert a hormonhatású, ezért gyakran fejlődési rendellenességeket, sőt mellrákot okozó anyagok korlátozására - javasolta Hegyi Gyula (MSZP), az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszerbiztonsági bizottságának tagja hétfőn kiadott közleményében.
2008.02.26 07:39MTIA képviselő az új, vegyi anyagokat tartalmazó termékek címkézéséről szóló jogszabályhoz módosító indítvány adott be, mely előírná, hogy a címkén szerepeljen figyelmeztetés, ha olyan anyag van benne, melyről bizonyított, hogy hormonként hat. A nemzetközi sajtóban elterjedt a kutatások által is megerősített hír, hogy a jól bevált polikarbonát cumisüvegekben található biszfenol-A az ösztrogén nevű hormont utánozva nagyon kis mennyiségben is megzavarja a nemi hormonok egyensúlyát: többek közt mell- és prosztatarákot, korai ivarérést, vetélést okoz - áll az MTI brüsszeli irodájához is eljuttatott közleményben.
Skandináv tudósok felfigyeltek rá, hogy a sarkköri régióban kétszer annyi leánygyermek születik, mint fiú. A jelenség oka, hogy a tengeráramlások miatt ezeken a területeken gyűlik össze és halmozódik föl bolygónk vegyi szennyezésének jelentős része. Az eddigi ökológiai kutatások alapján megállapítható, hogy világszerte rengeteg olyan vegyi anyagot használunk, melyek nemi hormonként hatnak. Ezek a vegyületek kikerülve a környezetbe megváltoztatják az élő szervezeteket, emberét, állatét egyaránt.
Korábban végzett kutatások szerint ezen vegyi anyagok miatt az USA-ban és Japánban is vészesen eltolódott a nemek aránya a leánygyermekek javára: az 1970 óta mért adatokhoz képest 250 ezerrel kevesebb fiú jön évente világra. A magyar képviselő szerint bármilyen elképesztő, de olyan, az emberi, főképp a gyermeki szervezetre közvetlenül ható műanyag termékekben is használják a közismerten hormonhatású biszfenol-A-t, mint a cumisüvegek vagy ételtároló dobozok. Ezért fontos, hogy minden körülmények között jelöljék, ha egy termékben hormonhatású anyag van. A világszerte használt százezernyi vegyi anyag nagy részét senki nem vizsgálta olyan szempontból, hogy hormonhatású-e - mutatott rá Hegyi Gyula.