Ha túl nagy a kanál...
A kanál mérete is számít a gyógyszerek adagolásánál
Az Annals of Internal Medicine folyóirat legfrissebb kiadásában megjelent egyik tanulmány bemutatja az étkezéshez használt kanalakkal történő gyógyszerbevétel veszélyeit.
2010.01.11 19:08medipress.huDr. Brian Wansink, a Cornell Egyetem Élelmiszerlaboratóriumának igazgatója munkatársaival azt vizsgálta, hogy a különböző méretű teáskanalak mekkora eltérést jelentenek a gyógyszer mennyisége szempontjából. Kiderült, hogy a 195 beteg átlagban 8 százalékkal kevesebb vagy 12 százalékkal több gyógyszert mért ki magának.
„Bár a 12 százalék nem hangzik soknak, ha négy-nyolc óránként vesszük be a gyógyszert négy napig, a mennyiség már valóban jelentőssé válik, sőt akár hatástalan vagy veszélyes is lehet” – mondta el Wansink. „Közepes méretű teáskanál esetén jellemzően kevesebbet adagolunk, míg nagyobb kanalak esetében épp fordított a helyzet.”
Ugyanez a jelenség észlelhető a kisebb tányérok és a magasabb poharak esetében is. Mivel becslőképességünk közel sem olyan pontos, mint gondolnánk, ha gyermekünknek kell gyógyszert adagolnunk, hagyatkozzunk inkább egy mérőkanálra, fecskendőre vagy mérőedényre, javasolják a szakemberek.