Tragédia
Egyik nap beteg lett, másnap már véreset köhögött, harmadnapra meghalt az anya
Ezért kell a betegségeket, fertőzéseket komolyan venni, és nem megpróbálni lábon kihordani.
2017.12.07 16:30ma.hu
Az édesanya hirtelen halála mindenkit megrázott. Hiába volt fiatal és életerős, rendkívül gyorsan végzett vele a kór. Nem nagyon törődött azzal, hogy kicsit megfázott, sokan hasonlóan legyintünk, ha megbetegedünk. Majd elmúlik – mondogatjuk. Ne tegyük!
Mivel Alani Murrieta két kisgyerekes anyuka volt, hogy ne kapja el a család többi tagja is, inkább elment az orvoshoz. A rendelőben influenzát diagnosztizáltak nála, kapott rá recepteket majd hazament. Noha nem nagyon akarta tudomásul venni betegségét, estére már nagyon rosszul lett. A közeli hozzátartozókon már végigsöpört a járvány, így nem nagyon értették az egyre rosszabbodó tüneteket.
Másnap a nő már vért köpött, szinte alig élt, másnapra pedig meg is halt. Mint kiderült, nem is az influenza ölte meg, hanem a felülfertőződés. Olyan súlyos tüdőgyulladást kapott, ami ellen a legyengült szervezete nem tudta felvenni a harcot. Állapota drámai sebességgel romlott, végül összeomlott a keringése.
Nagyon fontos, hogy bármilyen felső légúti megbetegedés esetén ügyeljünk a másodlagosan kialakuló tüdőgyulladásra, hiszen most kezdődik csak nálunk az influenzaszezon! Ha bármikor betegnek érezzük magunkat, ne legyintsünk rá, inkább forduljunk orvoshoz, ahelyett, hogy magunk diagnosztizálnánk a Google segítségével a betegségünket.