A világ népességének 3,2 százaléka
A bevándorlók harmada fiatalabb 30 évesnél
Jelenleg mintegy 232 millió bevándorló él szerte a világban, s megközelítőleg egyharmaduk - hozzávetőleg 75 millió - fiatalabb 30 évesnél.
2014.02.16 01:30MTI
Az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa által pénteken kiadott jelentésből kitűnik, hogy 35 millió bevándorló életkora nem éri el a húsz évet sem, a 20-29 éves korosztályhoz tartozók száma pedig 40 millió. A 232 millió bevándorló a világ népességének 3,2 százalékát teszi ki.
A jelentéshez a fiatal bevándorlók tapasztalatait gyűjtötték össze azzal a céllal, hogy meghatározzák a rájuk váró kihívásokat, függetlenül attól, hogy törvényesen vagy illegálisan telepedtek-e le egy másik országban.
Általánosságban megállapítható, hogy az emigráló fiatalok életkörülményei javulni szoktak, és családjukat is támogatják a külföldön keresett pénzből. A bevándorlás kedvező a fogadó országoknak, mert növeli a gazdasági hatékonyságot. Mindazonáltal súlyos problémák keletkezhetnek a fiatalok származási országaiban, tekintettel az emberierőforrás-veszteségre, illetve az agyelszívásra, különösen az egészségügy és az oktatás területén - figyelmeztetett a jelentésben a tanács.