Szemléletváltásra van szükség
Tárgyalásokat sürget a MAHOSZ a Duna-stratégia ügyében
A Magyar Hajózási Országos Szövetség (MAHOSZ) felkéri Barsiné Pataky Etelka kormánybiztost, haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat a szakmai szervezetekkel azért, hogy mielőbb elkészülhessen az elfogadott Duna-stratéga alapján a magyar akcióterv.
2011.04.21 10:29MTIA MAHOSZ csütörtöki közleménye szerint minden segítséget megad a kormánybiztosnak ahhoz, hogy létrejöjjön a szakmai kerekasztal.
A Szalma Botond elnök által jegyzett közlemény szerint "a Magyar Hajózási Országos Szövetség szerint történelmi lépés, hogy az Európai Unió külügyminiszterei aláírták a Duna stratégia elnevezésű dokumentumot. Ezzel Magyarország esélyt kapott arra, hogy a vízgazdálkodás és a vízi közlekedés területén is csatlakozzon az Európai Unióhoz. Magyarországon ugyanis 30 éve nem történt semmi a Dunával és vízgyűjtő területével."
A MAHOSZ úgy véli: a Magyarország által aláírt Duna stratégia teljesítéséhez itthon száznyolcvan fokos fordulatra, vagyis szemléletváltásra van szükség. Szerintük ki kell mondani, hogy a vízierőművek nem környezetkárosítók. Ellenkezőleg, a lehető legkörnyezetbarátabb erőművek, amelyek nemcsak áramot termelnek, hanem segítik a folyamszabályozást, a hajózást, a vízbázis védelmét, így a folyó élővilágát is.
A közlemény szerint a vízierőművek gazdaságosság és hasznosság tekintetében többszörösen felülmúlják az atomerőműveket és a fosszilis anyagokkal működő más erőműveket is. "Ennek ellenkezőjét Magyarországon csak politikai okokból állítják, amit semmilyen szakmai számítás nem erősít meg" - áll a közleményben.
A MAHOSZ szerint a Duna magyar szakaszán legalább három erőművet kell építeni ahhoz, hogy Magyarország hosszútávon és ténylegesen teljesíteni tudja a Duna-stratégia előírásait. A közlekedésnek, a logisztikai szektornak, a víz- és mezőgazdálkodásnak, a turizmusunknak és vendéglátásnak szüksége van a kiszámítható, és megfelelően kezelt Dunára - tartalmazza a közlemény.