200 éves, és röpül: mi az?
Megszavazták: tényleg Liszt Feri-hegyünk lesz
Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lesz a ferihegyi légikikötő neve az Országgyűlés szerdán hozott döntése értelmében.
2011.03.16 23:26MTIA képviselők az energetikai tárgyú törvények módosításával, 231 igen és 71 nem szavazattal határoztak a névváltoztatásról.
Fónagy János és Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium két államtitkára a világhírű magyar zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából kezdeményezte a repülőtér nevének megváltoztatását. Indoklásuk szerint ezzel a lépéssel is emléket kívánnak állítani minden idők egyik leghíresebb zongoraművészének, a XIX. század legjelentősebb romantikus zeneszerzőjének.

Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulójára számos kulturális rendezvénnyel emlékeznek Magyarországon és külföldön egyaránt. A programok a magyarországi kulturális intézmények összefogásával, valamint jelentős nemzetközi együttműködés révén valósulnak meg.
Az emlékév hivatalos magyarországi megnyitóra január 22-én került sor a Művészetek Palotájában a Nemzeti Filharmonikusok és Kocsis Zoltán közreműködésével.
A magyarországi Liszt Év fővédnöke Schmitt Pál, köztársasági elnök.