18 művész és 15 tudós vehette át
Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat
Az államfő a Parlamentben, a Kossuth- és Széchenyi-díjak, a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetéseinek átadásán azt mondta: Minden létrehozott érték sok tízezres értéktelenség ellen vív győzedelmes csatát. A szelíd szó, a kritikai szemlélet, az alázat a munkában, a kérlelhetetlenség a minőségben csak látszólag folytat egyenlőtlen küzdelmet az igénytelenséggel, a viszonylagossággal, a kevesebbel való beéréssel.
2011.03.14 18:21MTIA díjazottak Schmitt Pál szerint az alkotásban és cselekvésben megosztott tehetségükkel azt bizonyítják, hogy - Ottlik Géza szavaival - a világ mégis különb hely, az emberi élet mégis nagyszabásúbb dolog, mint amilyennek emberi ésszel látszik.

Mint fogalmazott, egy díj voltaképpen nem más, mint tettenérés, a közösség észreveszi és értékeli, ha valaki a maga területén, a hivatásában olyan magasságban jár, hogy egyszerűen muszáj felnézni rá.

A köztársasági elnök felidézte, hogy az 1848-as áprilisi törvények előbeszédében "a szellemi erők és anyagi tehetség" összefogásáról, "lelkesült összhangzásának élénkítéséről" nyilatkozott az egyik jogalkotó, Kossuth Lajos.

"Arra utalt ezzel, hogy tettnek és gondolatnak együtt kell járnia, a különféle területeknek össze kell fogniuk, mert nagy változások vannak-voltak készülőben, egy új élet alapjait kell lerakni. Ez pedig nemcsak a politikusok és közéleti szereplők feladata, hanem mindenkié. Azoké is, akik nem szívesen vesznek részt nyilvános vitákban, nem szeretik hallatni a hangjukat, csak dolgozni szeretnek, tisztességgel. Azonban ez a tisztesség is országépítő erő" - fejtette ki Schmitt Pál.

Megjegyezte: senki sem végzi úgy a munkáját, hogy a reggeli szemnyitástól az esti fáradt sóhajtásig végig a nemzet sorsa, jövője lebeg a szeme előtt. De - tette hozzá - a dolgok természetéből fakad, hogy kis napi őrlődéseken, apró kérdésekben és gyors válaszokban, folytonos döntésekben kell helyt állni.

"A munka közösségi része tudattalan, sőt akkor igazi, ha a jó cselekedetek bibliai ismérvével szinte észrevétlen" - jelentette ki az államfő.

Idén 18 művésznek ítéltek oda Kossuth-díjat, 15 tudós részesült Széchenyi-díjban, míg a Magyar Köztársasági Érdemrend magasabb kitüntetéseit 21-en vehették át.
A Kossuth-díjat Kovács Apollónia helyett unokahúga vette át, Reigl Judit pedig később kapja meg az elismerést. A Széchenyi Nagydíjat Oláh György nevében Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke vett át. A Széchenyi-díjjal kitüntetett Csíkszentmihályi Mihály később veszi át az elismerést. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével kitüntetett Kiss Imre helyett lánya vette át a díjat.
A nemzeti ünnep alkalmából odaítélt elismeréseket a köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök társaságában nyújtotta át. Az eseményen jelen volt Mádl Ferenc volt államfő és felesége is.
A kitüntetettek a parlamenti díjátadó után ünnepi díszelőadáson vesznek részt a Nemzeti Színházban.