Csak januártól tiltanák meg?
Fél évig még szabadon füstölöghetnek a dohányosok
Sajtóértesülés szerint július helyett csak januártól tiltanák meg a dohányzást a közös használatú zárt helyiségekben, például a vendéglátóhelyeken.
2011.03.09 07:14ma.hu/MTIA Világgazdaság szerdai számában emlékeztet arra, hogy a törvénymódosítással kapcsolatban több mint egy tucat, részben kormánypárti módosító indítványt terjesztettek be.
A lap információi szerint annak a módosító javaslatnak van esélye, amely halasztást tenne lehetővé.

A lap emlékeztet Harrach Péter KDNP-s képviselő sajtótájékoztatón ismertetett álláspontjára is, amely szerint a fanatikus megoldások legalább annyira károsak, mint a dohányzás.
Harrach: zárt helyiségben is lehessen dohányozni!
Ahogy azt korábban megírtuk: a kereszténydemokrata Harrach Péter és Rubovszky György egyetért azokkal a módosító javaslatokkal, amelyek értelmében vendéglátóhelyeken és munkahelyeken zárt helyiségben is rá lehetne gyújtani.
Minden vendéglátó-ipari egységben és minden munkahelyen lehetőséget kell biztosítani arra, hogy zárt térben, másokat nem zavarva, akik úgy gondolják, hogy elszívnak egy szál cigarettát, azt megtehessék - mondta Harrach Péter kedden Budapesten, hozzátéve: a dohányzás káros, de a társadalom számára a fanatikus megoldások talán legalább annyira károsak.
Az országgyűlési képviselők sajtótájékoztatójukon hangsúlyozták, egyéni álláspontot képviselnek, nincs szó a Fidesz és a KDNP közötti ellentétről.