Nézze meg jól, mit vesz meg!
Eddig 76 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki
A Kikelet Hadművelet félidejéig a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) ellenőrei 76 millió forint bírságot szabtak ki a mintegy 1.000 ellenőrzés során - mondta Wittich Tamás főigazgató a húsvéti ellenőrzés tapasztalatait összegző sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2008.03.21 14:09MTIElmondta: az ellenőrzések során - február 21. és március 21. között - 64 százalékot tett ki a kifogásolási arány, ami nagyjából ugyanannyi, mint az előző húsvéti szezonban volt. A főigazgató ezt azzal magyarázta - újságírói kérdésre válaszolva -, hogy alaposabbak az ellenőrzések. Wittich Tamás szerint negatív tapasztalat, hogy az 563 próbavásárlás 20 százalékánál megkárosították a vevőket, átlagban 140 forinttal. Az NFH főigazgatója elmondta: az ellenőrzések központjában a szezonális húsvéti termékek szerepeltek.
Az ellenőrzött egységek között a piacok és vásárok, a nagybevásárló központok, kisebb alapterületű egységek egyaránt szerepeltek. A vásárokon és a piacokon az átlagosnál magasabb, mintegy 70 százalék volt a kifogásolási arány. A fogyasztóvédők mintegy 20 ezer fajta édesipari terméket és 9.000 fajta húsipari terméket ellenőriztek. Az édesipari termékek 17 százalékánál találtak jogsértést. A játékkal összecsomagolt 798 édesipari termékből 21 százalékánál volt elsősorban jelölési hiányosság, de egyik játék sem volt veszélyes. Az édesipari termékek közül 29,4 kilogramm termék lejárt minőségi megőrzési idővel került forgalomba.
A húsvétra jellemző 9.054 fajta húskészítmény 16 százalékánál találtak szabálytalanságot a fogyasztóvédők. A főigazgató a korábbi évekhez képest határozott javulásként említette, hogy kevesebb áru, mintegy 30 kilogramm került lejárt minőség megőrzési idővel forgalomba. Wittich Tamás elmondta, hogy az ellenőrzés során a fogyasztói ár illetve az egységár feltüntetését is nézték. A fogyasztói árat 6.145 kilogramm, az egységárat 4.035 kilogramm húskészítménynél nem tüntették fel. Kedvezőbb volt a helyzet árfeltüntetés tekintetben az édesipari termékeknél, ahol 906 kilogramm árunál a fogyasztói ár, 1.199 kilogramm terméknél az egységár hiányzott.
A főigazgató pozitívumként említette, hogy a nyugta, a számlaadási fegyelem javult, illetve a jogsértések súlyossága kisebb volt. A sajtótájékoztatón Csajági Éva, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság élelmiszerellenőrzési osztály vezetője a vásárláskor figyelendő gyakorlati információkra hívta fel a figyelmet. Köztük arra, hogy jelöletlen árut nem célszerű vásárolni. A jelölésen figyelni kell arra, hogy a üreges vagy tömör csokoládé figuráról van-e szó, mikor jár le a minőség megőrzési határidő. Csomagban árusított terméknél a legkorábban lejáró minőségi határidő a mérvadó.
A sonka vásárlásakor figyelni kell arra, hogy gyorsérlelésű, hagyományos pácolású, főtt, füstölt áruról van-e szó, kell főzni vagy nem. Kérdésre válaszolva Wittich Tamás elmondta, hogy a parlament több jogszabályt is tárgyal, amely érinti a hatóság jogkörét. A jogszabályok elfogadását követően derül majd ki, hogy milyen további jogosítványokat kap a fogyasztóvédelmi hatóság.