Elcsípték őket
Előzetesben a szennyvízátemelő működését veszélyeztető fémtolvajok
Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság három fémtolvajt, akik - mintegy félmillió forint kárt okozva - veszélyeztették a pogányszentpéteri szennyvízátemelő biztonságos működtetését különböző tárgyak ellopásával.
2011.02.10 11:55MTIAz ötfős, gépkocsival közlekedő társaságot még hétfőn hajnalban, néhány órával a lopás után a csurgói rendőrök Pogányszentpéteren igazoltatták, majd előállították - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Három embert a kihallgatásuk után őrizetbe is vettek. Bíró Gábor elmondása szerint a tolvajok fedlapokat, csöveket és egyéb, a szennyvízátemelő működtetéséhez szükséges fémtárgyakat vittek magukkal.
A rendőrség azt is vizsgálja, hogy az előzetes letartóztatásba helyezett iharosi, iharosberényi, illetve balatonszentgyörgyi férfi korábban is követett-e el hasonló bűncselekményt - közölte a sajtóreferens.