Sok kedvező visszajelzést kaptunk
EU-elnökség: eddig jól teljesített Magyarország
Eddig kedvezően fogadták az uniós tagállamok Magyarország soros elnökségének indítását, Budapest sok kedvező visszajelzést kapott a programjaival kapcsolatban.
2011.02.01 18:11MTIGyőri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár kedden, az elnökség első hónapját értékelve hangsúlyozta: bár majdnem minden napra jutott valamilyen elnökségi rendezvény, nem bolydult fel emiatt a magyarok, sőt, a budapestiek élete sem.
A január az elnökségi program ismertetéséről és annak visszaigazolásáról szólt - mondta Győri Enikő a Külügyminisztérium háttérbeszélgetésén.
Ugyan a "médiahelyzet" körüli "botrány" nem könnyíti meg a magyar elnökség dolgát, a szakmai munkát nem hátráltatja - emelte ki.
Győri Enikő azt mondta: az általános ügyek tanácsa hétfői brüsszeli ülésén támogatta a magyar elnökség programját, és nem tartotta szükségesnek a "hangsúlyeltolást" az abban foglalt célok között.

A tanácskozáson Martonyi János külügyminiszter ismertette a roma keretstratégia és a Duna-stratégia menetrendjét is.
Az államtitkár kérdésre válaszolva elmondta: a magyar elnökség célja továbbra is a horvát csatlakozási tárgyalások befejezése ebben a félévben, Budapest elkötelezettsége e tekintetben változatlan.
Áprilisra és júniusra terveznek újabb tárgyalási fordulót Horvátországgal - fűzte hozzá, hangsúlyozva, Zágráb teljesítménye figyelemreméltó.