A drogstratégia is újításra szorulna
WB tragédia: a nagycsaládosok szigorúbb törvényeket követelnek
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) azt kéri a kormánytól, tekintse át és szigorítsa meg a jogszabályok szórakozóhelyekre, gyermek és fiatalkorúakra vonatkozó részeit, illetve vizsgálja felül az ország drogstratégiáját.
2011.01.17 16:42ma.hu/ MTIA NOE közleményében azt írta: a kabinettől és az illetékes hatóságoktól azt is kérik, hogy tegyenek meg mindent a szabályozás, illetve az ellenőrzés terén a családok, a gyermekek és minden fiatalkorú védelme érdekében.
A szervezet szerint a változtatásokra azért van szükség, mert a helytelen szórakozási szokások és az ennek teret engedő jogi, társadalmi környezet közvetve számos fiatal halálát okozta.
A Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöksége megdöbbenéssel áll a hétvégi, három áldozatot követelő budapesti diszkótragédia előtt, és együtt érez az áldozatok szüleinek, hozzátartozóinak mély fájdalmában - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen szombat éjszaka a diszkóból kiáramló tömegben három fiatal lány vesztette életét. Halálukat a budapesti rendőrfőkapitány közlése szerint fulladás okozta.
A történtek miatt öt embert vett őrizetbe a rendőrség, és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.
Több önkormányzat is szigorítana
Több önkormányzat a hétvégi diszkótragédia nyomán közös felterjesztésben kezdeményezi a szórakozóhelyek működési engedélyének kiadását szabályozó kormányrendelet szigorítását.
Hassay Zsófia, a VI. kerület polgármestere hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a felterjesztésben az is szerepel, hogy a rendőrségnek legyen intézkedési joga az adott helyiség bezárására.
Fontosnak nevezte, hogy ne lehessen utólag beszerezni a szakhatósági engedélyeket, és így szervezni rendezvényeket.
A jelenlegi állás szerint elegendő az önkormányzatnál kérni a nyilvántartásba vételt, és ha a szórakozóhely dohányterméket nem árusít, de szeszes italt igen, aznap este már meg is nyílhat - tette hozzá a polgármester.