Górcső alatt 2006. ősze
Megtalálták a módot Gyurcsány perbe fogásához?
A 2006. őszi rendőri intézkedéseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott szerint az általa eddig áttekintett tények, valamint a további, várható bizonyítékok törvényes alapot szolgáltatnak majd Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ellen bűnügyi nyomozás elrendeléséhez.
2010.10.19 12:39MTIBalsai István keddi budapesti sajtótájékoztatóján ismertette részjelentését a 2006. szeptember 17. és október 24. közötti napokban a fővárosban történt rendőri intézkedésekről, valamint a politikai és büntetőjogi felelősök azonosításának vizsgálatáról.
A miniszterelnöki megbízott azt mondta, ha még a hiányzó, elsősorban nemzetbiztonsági dokumentumokat beszerzik, "a napnál világosabb lesz az, hogy Gyurcsány Ferenccel szemben is el kell rendelni a nyomozást, és meg kell állapítani a felelősségét".
Balsai István, az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának elnöke, a 2006. őszi rendőri intézkedéseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott (fotó: MTI)
Arra a kérdésre, hogy a volt kormányfőn kívül van-e olyan konkrét személy, akivel szemben nyomozás elrendelését tartanák kívánatosnak, Balsai István válaszában Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt, az ő közbiztonsági helyettesét, Lapid Lajost, Szabadfi Árpád akkori országos rendőrfőkapitány-helyettest és Dobozi Józsefet, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat akkori parancsnokát említette.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


