Már több mint 20 ezer ajánlószelvény gyűjtött
A budapesti "szépkorúakért" aggódik a dalos ajkú Schmuck Andor
Már több mint 20 ezer ajánlószelvény gyűlt össze a Tisztelet Társasága és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) által támogatott főpolgármester-jelölt, Schmuck Andor kampányközpontjában.
2010.08.31 18:38MTISchmuck Andor az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben megköszönte azok támogatását, akik elhozták ajánlószelvényüket arra az egyetlen címre, ahol a szelvényeket gyűjtötték. Mint írja: még további nyolcezer szelvényt kell összegyűjteniük.
Szerinte a Fidesz törvénymódosítása nehéz helyzetbe hozza a jelölteket, hiszen az eddig gyűjtésre rendelkezésre álló 45 nap alatt a budapesti lakosok fél százalékának ajánlását kellett megszerezni, most pedig szűk két és fél hét alatt két százalékát.
Schmuck Andor - mint írta - azt szeretné, ha előtérbe kerülnének olyan égető problémák is, amelyeket a budapesti "szépkorúak" nem tudnak megoldani egyedül - így például a lassabb mozgólépcsők, a zebráknál hosszabban világító zöld lámpák, a több kulturált illemhely ügye, és azt is szeretné, ha a következő főpolgármester több általuk ajánlott ötletet is megfontolásra érdemesnek találna.
Mint hozzátette: szelvénygyűjtésének egyik fontos, következő állomása a szeptember 2-ai Margitszigeti Szépkorú Nyárbúcsúztató Gála lesz.