Ismét munkához kezdenek

Jövő év végén kerülhet a parlament elé az új Ptk.

Ismét munkához kezdenek a polgári törvénykönyv módosításának előkészítését végző kodifikációs bizottságok. A tervezet várhatóan 2011 decemberében kerülhet a parlament elé, és a jogszabály 2013. január elsején léphet hatályba.

2010.07.13 10:54MR1- Kossuth

Ismét munkához kezdenek a polgári törvénykönyv módosításának előkészítését végző kodifikációs bizottságok. Feladatuk a mintegy 1200 paragrafusból álló Ptk. teljes normaszövegének felülvizsgálata és a szükséges változtatások elvégzése lesz.

Székely László, a munka koordinációjára kijelölt miniszteri biztos az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, hogy a tervezet várhatóan 2011 decemberében kerülhet a parlament elé. A jogszabály elfogadását követően egy évet kap a szakma arra, hogy az új szabályok alkalmazására felkészüljön. Az új polgári törvénykönyv várhatóan 2013. január elsején léphet hatályba.

A törvénykönyv két fejezete eredetileg idén május 1-jén, a teljes kódex pedig jövő januárban lépett volna hatályba, ám az Alkotmánybíróság még áprilisban közbeszólt, mert kevésnek ítélte a jogalkalmazók számára biztosított felkészülési időt. Székely László tartalmi pontokról nem kívánt nyilatkozni, mint fogalmazott, az ő feladata, hogy lefolytassa az egyeztetéseket, biztosítsa a szakértő testületek működését.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.