Ezreket várnak a meleg ünnepre

Ismét lesz melegfelvonulás Budapesten

Tizenötödik alkalommal rendezik meg a fővárosban a Budapest Pride elnevezésű melegfesztivált július 4-től egy héten át. Az elmúlt két évben szélsőségesek által megzavart meleg méltóság menete jövő szombaton lesz az Andrássy úton.

2010.06.30 13:06MTI

A szervező Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke, Steigler Sándor szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: az elmúlt két évben tapasztalt atrocitások után "dőreség lenne" azt feltételezni, hogy az idén zavartalan lesz a felvonulás, ezért a rendőrséggel április óta egyeztetnek a résztvevők biztonságának szavatolásáról.

Arra is kitért, hogy a rendőrség az egyhetes programsorozat minden helyszínét védeni fogja, ahogyan más, melegek által látogatott szórakozóhelyeket is.

Steigler Sándor hozzátette, az új kormánytól azt várják, "ha nem is jövőre, de néhány éven belül" megteremti annak lehetőségét, hogy a meleg méltóság menetét ismét szabadon és nem kordonokkal körülzárva rendezhessék meg. A jövő szombati felvonulásra mintegy 2500 embert várnak.

A 15. Budapest Pride fesztivál számos helyszínen - a többi között a Művész moziban, a Bálint házban és a brit nagykövetségen - zajlik, műsorán filmvetítések, színházi előadások, táncestek és workshopok szerepelnek.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.