Áradnak az észak-magyarországi folyók

Az ítéletidő után árhullámok következnek

Árhullámok alakultak ki az észak-magyarországi vízfolyásokon a jelentős mennyiségű csapadék miatt - közölte a regionális környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság (Ékövizig) árvízvédelmi osztályának vezetője pénteken az MTI-vel.

2010.05.07 11:06MTI

Csont Csaba elmondta: hazai területen csak a Sajó felső szakaszán alakultak ki készültségi szintet elérő vízállások, Sajópüspökinél péntek reggel 7 órakor 228 centiméteres vízmagasságot mértek. Az áradás folytatódik és várhatóan napközben a 250 centiméteres másodfokú készültségi szint közelében vagy valamivel a felett tetőzhet majd a folyó.

Az éjszakai és a jelenlegi eső hatása még nehezen becsülhető, de a tetőzést - amennyiben az a fenti szint közelében bekövetkezik - gyenge apadás, majd további áradás követheti
- ismertette a szakember.

Kifejtette: árhullám vonul le a Hernádon és a Bódván is, de ezek magassága egyelőre jelentősen elmarad a legutóbbi árvizek szintjeitől. A következő napokra prognosztizált csapadékos időjárás hatására újabb kisebb árhullám(ok) kialakulására kell számítani. A csapadék szeszélyes területi eloszlásának megfelelően inkább a kisebb vízfolyásokon lehetnek gyors és nagyobb mértékű vízszintemelkedések, de a Sajó vízrendszerében a kedvezőtlen hidrológiai állapot miatt a mérsékeltebb csapadékhullás is számottevő árhullámot alakíthat ki - tette hozzá az osztályvezető.

Csont Csaba arról is beszámolt, hogy csütörtökön az igazgatóság területén és a vízgyűjtőkön sokfelé volt eső, zápor, zivatar. A péntek reggelig lehullott csapadék mennyisége nagyon tág határok között mozgott.

Ahol az erősebb zivatargócok egymást követték - ilyen hely volt például Szlovákiában a Rima felső vízgyűjtője, Magyarországon Miskolc nyugati, diósgyőri városrésze, valamint a Zempléni-hegység déli és keleti térségei - ott 70-80 milliméternyi csapadék is előfordult, ugyanakkor a jellemző érték 10-20 milliméternyi volt.

A Takta- és a Bodrogközben az átlagos értéket kissé meghaladó, 25 milliméternyi csapadékot mértek, lokálisan egy-két helyen pedig elérte a 40-45 millimétert is a csapadék mennyisége. A külföldi vízgyűjtők közül a Bodrog szlovákiai vízrendszerében hullott a legtöbb, 20-30 milliméternyi eső.

Jelenleg egy újabb csapadékzóna okoz esőt a Sajó vízgyűjtőjén, hatására ismét vízszintemelkedések várhatók.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.