Igen vagy nem
Népszavazás: aki nem kapott értesítőt, a jegyzőhöz fordulhat
Aki nem kapott a március 9-i népszavazásra értesítőt, az a település szerinti helyi jegyzőnél kérheti a választói névjegyzékbe vételét szerdáig; ha ezt nem teszi, nem vehet majd részt a népszavazáson.
2008.02.25 07:37MTIA választópolgároknak február 22-éig, tehát péntekig kellett megkapniuk postaládájukba azt az értesítést, amelyből megtudhatják, melyik szavazókörben adhatják le voksukat, valamint azt, hogy szerepelnek a névjegyzékben. Aki a névjegyzékből kimaradt, és a törvényes határidőig, február 27-én szerdán délután négy óráig nem emel ez ellen kifogást, az a szavazás napján már nem kérheti a névjegyzékbe vételét. (A korábbi választásokon, illetve népszavazásokon erre még lehetőség nyílt.) A választói névjegyzéket február 20-a és február 27-e között kell közszemlére tenni a polgármesteri hivatalokban. A népszavazáson lehet igazolással is szavazni: aki a lakóhelyétől távol, Magyarország egy másik településén tartózkodik, az a szavazás napját megelőző péntek délig kérheti a (lakóhelye szerint illetékes) jegyzőtől, hogy adjon számára igazolást egy másik szavazókörbe. A választók március 9-én a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdéseiről három eltérő színű - lila, zöld és fehér - lapon szavazhatnak. A népszavazás akkor eredményes, ha a választópolgárok negyede egy adott kérdésre azonos választ ad. Ez azt jelenti, hogy a mintegy 8 millió választó közül két millióan "igennel" vagy kétmillióan "nemmel" kell hogy voksoljanak kérdésenként. A kormány 4,47 milliárd forintot biztosított a népszavazás lebonyolítására.
Kapcsolódó írások:
- Háromezren voksolnak külföldről március 9-én a népszavazáson
- KDNP: A népszavazás elsöpörheti a hazugság kormányzatot
- A Fidesz szerint, jelentősen nőtt a népszavazás tétje
- Feljelentés az SZDSZ népszavazási kampánya miatt - tiltott önkényuralmi jelkép?
- Mikola: a népszavazás tétje az ezerforintos vizitdíj megelőzése
- Navracsics szerint, Gyurcsány retteg a népszavazástól és a következményektől
- A Fidesz megnyerheti a március 9-i népszavazást, a másnapot elveszíti