Záródnak

Hullanak: előzetes letartóztatásba helyezték Regőczi Miklóst

A Fővárosi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte Regőczi Miklóst, a BKV volt kommunikációs vezérigazgató-helyettesét - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.

2010.02.16 17:42MTI

A bíróság azzal indokolta a volt BKV-s vezető előzetes letartóztatásba helyezését, hogy a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye oly mértékű lehet, amit csak letartóztatással lehet kiküszöbölni - tette hozzá Skoda Gabriella.

Francsics Imre, Regőczi Miklós ügyvédje az MTI-nek megerősítette, hogy védencét a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Az első fokon eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság február 5-én rendelte el Mesterházy Ernő fővárosi főtanácsadó és Zelenák Tibor volt kommunikációs főosztályvezető előzetes letartóztatását, Regőczi Miklóst pedig házi őrizetbe helyezte.

A döntés akkor nem volt jogerős, mivel az ügyészség - amely Regőczi esetében is előzetes letartóztatást kezdeményezett - fellebbezett a döntéssel szemben, ennek adott most helyt a bíróság. Regőczi Miklóst - Zelenák Tibor, volt kommunikációs főosztályvezetővel együtt - február 3-án vette őrizetbe a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Akkor a volt vezérigazgató-helyettest hűtlen kezelés miatt hallgatták ki a nyomozók, akik szerint Regőczi Miklós 12 cég vonatkozásában mintegy 81 millió forint, Zelenák Tibor pedig 6 cég vonatkozásában több mint 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a közlekedési társaságnak.

Regőczi Miklóst és Zelenák Tibort januárban Horváth Éva, Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes szóvivőjének fiktív foglalkozásával is meggyanúsították. A nyomozók szerint a volt szóvivő 2008. február 1. és 2009. szeptember 18. között úgy vett fel a BKV-tól összesen 24 millió forint munkabért, prémiumot és jutalmat, hogy azért ténylegesen nem végzett munkát.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.