Gárdistákról szóló megjegyzés volt az ok?
"Örülj, hogy ennyivel megúsztad!" - Megütötte Szigetmonostor alpolgármesterét egy tévés
Inzultálta, majd kétszer is megütötte Szigetmonostor alpolgármesterét pénteken este egy helyi étteremben az Echo tv egyik munkatársa - értesült az MTI Tóth Imrétől, az MSZP XV. kerületi szervezetének elnökétől.
2009.11.21 08:00MTITóth Imre szemtanúja volt az esetnek, egy asztaltársaságban ült az alpolgármesterrel.
Az MTI megkeresésére Nádas Zsolt megerősítette a hírt, elmondva, hogy a tettlegesség hátterében egy, a gárdistákról szóló megjegyzés állt. A történtekről elmondta: az asztaltársaságukban ülő egyik hölgy arról számolt be, hogy szem- és fültanúja volt, amint egy, az étterem felé tartó járművön utazó gárdista a megjelenésével, viselkedésével, szavaival megfélemlítette a környezetében lévő embereket.
Az Echo tv munkatársa, aki saját társaságával a mellettük lévő asztalnál ült, a gárdista szót meghallva felugrott és kikérte magának, hogy provokálják, mert állítása szerint "itt mindenki tudja, hogy ő gárdista" - idézte fel az esetet az alpolgármester. Szó szót követett, majd a tv-s két ütést mért rám - mondta Nádas Zsolt.
Az alpolgármester keserűen szólt arról, hogy ott kapta a verést, ahol őt mindenki ismeri és tiszteli: a saját településén és törzshelyén. Ez, illetve az fáj neki a legjobban, hogy egy jobboldali érzelmű ember nyílt színen nekironthat egy általa nem is ismert másiknak, csak mert neki nem tetsző szavakat hallott.
Nádas Zsolt elmondása szerint a tévés visszautasította a békülési ajánlatot, helyette folyamatosan gúnyolta, szidalmazta őt, sőt megjegyezte: örülj, hogy ennyivel megúsztad!
Az alpolgármester még nem döntötte el, hogy tesz-e feljelentését. Megfogalmazása szerint nem a vérző szája, hanem az elszenvedett erkölcsi kár miatt háborodott fel, de ennél is fájóbb a számára, hogy ilyesmi egyáltalán megeshet ma Magyarországon.
A televízióst az MTI pénteken késő este nem tudta elérni, az Echo tv központi száma sem felelt.
Kapcsolódó írások:
- Megütöttek egy villamosvezetőt Szegeden
- Takáts neje: Én megütöttem, de Tomi sosem ért hozzám!
- Döbbenet! Az olimpikon megütötte az edzőjét, továbbra is fel van függesztve!
- Megütötte tanárát egy diák Ónodon
- Megütöttek egy mentőst Budapesten - Súlyos sérülést szenvedett
- Szidta, megütötte lánya tanárát - Őrizetbe vették az anyát