A Fidesz ismét idézetekkel vágott vissza
Válaszpofon: "az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel"
A Fidesz ismét a szocialisták és a szabad demokraták korruptságára vonatkozó idézetekkel reagált az MSZP-s vasárnapi sajtótájékoztatóra, melyen Szabó Zoltán azt mondta: a Fidesz 1.300 milliárd forintos megszorítással kezdheti a kormányzást, ha hatalomra kerül jövőre.
2009.11.15 13:28MTIA képviselő elmondta, bár a Fidesz a válsággal kapcsolatban általában azt nyilatkozza, hogy járulék- és adócsökkentésre van szükség, de az országban az általa vezetett, 10 ezer lakos feletti települések többségénél növelte a terheket, ami jól jelzi, hogy mire számíthatnak az emberek, ha hatalomra kerül a párt.
Mint kifejtette: ma 89 olyan 10 ezer lakos feletti település van Magyarországon, amelyet a Fidesz kormányoz, ebből 63-nál volt valamilyen "drasztikus" adónövelés. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője a mostani, "így kormányoztok ti - a Fidesz reagálása az MSZP hasonló című sajtótájékoztatójára" címet viselő közleményében ismét baloldali politikusoktól és közíróktól származó idézeteket sorolt fel.
A közlemény egyebek idézi Szili Katalint (MSZP): Maszatolunk, és az ország azt látja rólunk, hogy szétkenünk minden felelősséget, és ezzel csak szappanozzuk magunk alatt a lejtőt.
Utal Desewffy Tibor (Demos) szavaira is, aki szerint "az egész balliberális oldalon át kellene gondolniuk a szereplőknek, hogyan is jutottunk ide".
A közlemény felidézi Medgyessy Péter 2004-ben, miniszterelnöki lemondásakor elhangzott kijelentését, miszerint "az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel".
Továbbá hivatkozik Békesi László volt pénzügyminiszterre, aki szerint "Az MSZP nem fog változni. Lehetetlen, alkalmatlan párt".
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


