"Meggyőződésem, hogy nekünk van igazunk"

A szlovákok szerint Budapest hazudik és félrevezeti a közvéleményt

Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök találkozója nem lehet sikeres, ha úgy tesznek, mintha a szlovák államnyelvtörvény nem a két állam közötti együttműködés legkomolyabb problémáját képezné - jelentette ki Németh Zsolt (Fidesz).

2009.09.01 07:27MTI

Németh Zsolt azt követően nyiltakozta a fentieket, hogy Balázs Péter tájékoztatta a külügyi és határon túli magyarok bizottságát a szlovák-magyar kapcsolatok helyzetéről és a tervezett miniszterelnöki megbeszélésről.

A bizottsági elnöke rámutatott, hogy minden szélsőséges magyarországi megnyilvánulás a szlovák nacionalizmus malmára hajtja a vizet.

Ha magyar állampolgárok Molotov-koktélt helyeznek el Szlovákia külképviselete előtt, azzal a felvidéki magyaroknak ártanak, és a pozsonyi nacionalisták malmára hajtják a vizet.

Elítélte, hogy ismeretlenek hétfőn egy "bomba" feliratú csomagot helyeztek el a budapesti Szlovák Kulturális Intézet elé. (A BRFK közölte, hogy sem robbanóanyag, sem robbantásra alkalmas eszköz nem volt a csomagban.)

Németh elmondta azt is, hogy az ülésen egyetértettek: elkerülhetetlen a probléma "nemzetköziesítése", az Európai Unióban eljárásnak kell indulnia Sólyom László kitiltásával és a nyelvtörvénnyel kapcsolatban.

Balázs Péter és Németh Zsolt kijelentette, sem a magyar kormány, sem a Fidesz nem vesz részt a nyelvtörvény ellen keddre Dunaszerdahelyre tervezett tüntetésen.

Balázs Péter szerint Magyarország egyet tehet: féken tartja a szélsőségeseket, és elejét veszi annak, hogy Dunaszerdahelyen provokáljanak, eltérítsék a demonstrációt eredeti célkitűzésétől.

Németh hozzáfűzte: fel kell szólítani a magyar rendvédelmi szerveket is, hogy akadályozzák meg az esetleges magyarországi provokációkat.

Marek Madaric szlovák kulturális miniszter pozsonyi sajtóértekezletén hétfőn kijelentette: Szlovákia nem hátrál meg az államnyelvtörvény ügyében.

"Meggyőződésem, hogy nekünk van igazunk. Részünkről ez az ügy be van fejezve" - mondta, hozzátéve, hogy Fico is ezt az álláspontot fogja képviselni, ha találkozik magyar partnerével.

Madaric leszögezte, ilyen (magyar) nyomás mellett semmiféle lényeges változást nem tud elképzelni az államnyelvtörvényben, s újfent azzal vádolta Budapestet, hogy a nyelvtörvény ügyében hazudik és félrevezeti a közvéleményt.

A miniszter szerint a kulturális tárca az év végéig kidolgozza a törvény végrehajtásához szükséges módszertani utasításokat, s addig a jogszabály megsértését nem fogják büntetni, csak figyelmeztetik az érintetteket.

A törvény megsértésért akár 5000 eurós pénzbüntetés is kiszabható.

A büntetést írásos figyelmeztetésnek kell megelőznie.

Peter Weiss szlovák nagykövet budapesti sajtóértekezletén védelmébe vette a nyelvtörvényt, egyebek között azt hangoztatva, hogy a jogszabály kedden életbe lépő módosítása az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa, Knut Vollebaek szerint összhangban van a nemzetközi normákkal.

A szlovák rendőrség és a szervezők is megfelelően felkészültek az államnyelvtörvény elleni dunaszerdahelyi tüntetésre, amelyre a Kiállunk a jogainkért jelszó jegyében kedd délután kerül sor a helyi labdarúgócsapat stadionjában - közölte a Nyitra megyei rendőrség.

A nagygyűlés a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) és néhány szlovákiai magyar civil szervezetnek a rendezvénye, amelyre egész Szlovákiából, de Romániából és Magyarországról is várnak résztvevőket.

A szlovákiai magyarok szállítását autóbuszokkal az MKP szervezte meg.

A rendezők 4-6 ezer emberre számítanak.

"Bízunk abban, hogy a nagygyűlés méltóságteljesen és incidensek nélkül zajlik le" - mondta újságíróknak Pázmány Péter, az MKP dunaszerdahelyi járási elnöke.

Beszédet mond egyebek között Grendel Lajos Kossuth-díjas szlovákiai magyar író is. Egy szlovák nemzetiségű felszólaló is lesz: Ondrej Dostál (Konzervatív Intézet) a nyelvtörvény módosítását szorgalmazó petíciót aláíró polgárok nevében beszél majd.

A zárszót Csáky Pál, az MKP elnöke mondja el. A résztvevők várhatóan elfogadnak egy nyilatkozatot.

Az eredeti tervekkel ellentétben nem lesz ott Dunaszerdahelyen Schmitt Pál, az Európai Parlament alelnöke.

"Schmitt Pál és Bauer Edit EP-képviselők a brüsszeli tiltakozó rendezvényen vesznek reszt" – mondta az Új Szónak Peczár Károly, az MKP pártigazgatója.

A dél-szlovákiai Csicsón gyászszobrot "kapott" a szlovák államnyelvtörvény. A monumentális faszobrot, amely a kisebbségi anyanyelvhasználatot korlátozó jogszabály elleni tiltakozás jelképe, vasárnap délután avatták fel - írta a Felvidék.ma című szlovákiai magyar hírportál.

A szobrot kedden a dunaszerdahelyi nagygyűlésén is bemutatják.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.