Nem bírják a mentők?
Magánpraxisok a Hungaroringen: akkor meg minek az OMSZ?!
Nemcsak az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), hanem több magáncég is megbízást kapott a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíj egészségügyi biztosítására. Ezek között található az OMSZ egyik felső vezetőjének családi vállalkozása.
2009.07.28 07:45Magyar NemzetA napilap cikke szerint a hatályos céginformációból kiderül: a 150 ezer forintos jegyzett tőkéjű eMer-Med Bt. kültagja Pék László, az OMSZ Oxiológiai Módszertani Központjának vezetője, míg beltagja a felesége, Pékné Repper Regina, aki szintén az OMSZ-nak dolgozik.
A feladatra azért szerződtettek magáncégeket, mert a mentőszolgálat azt állította, hogy egymaga nem képes ellátni a munkát.
A hazai Forma-1-es verseny sajtófőnöke, Petán Péter megerősítette a lap információját. Elmondta, a teljes mentőszolgálati tevékenységet, csakúgy, mint 1986 óta minden évben, ezúttal is az OMSZ végezte, ám valóban volt számos olyan feladat, például az úgynevezett ambulancia, a gyorsbeavatkozó orvosi kocsik szakszemélyzetének, vagy éppen a mellkas-sebészetnek a biztosítása, amivel más cégeket, illetve magánszemélyeket bíztak meg.
Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője a lappal közölte: mivel az OMSZ-nek nincs lehetősége saját dolgozóival vállalkozási szerződést kötni, továbbá egyes feladatok ellátásához szükséges szakképzettségű alkalmazottakkal sem rendelkezik, ezért az olyan dolgozók esetében, akik csak vállalkozói jogviszonyban vállalják a feladatot, a szerződéskötés a dolgozó és a Hungaroring Zrt. között történik.
Az eMer-Med Bt-vel kapcsolatos érdeklődésre a szóvivő csak annyit jegyzett meg: "az érintett dolgozók vállalkozói számlái nem egyetlen bt-hez kapcsolódnak, mindegyikük saját egyéni vállalkozói vagy cégnéven számláz".