A frakciók sem tudják elmondani véleményüket
Mádi László: kiszolgáltatottan működik az Országgyűlés
Kiszolgáltatottan és kiszámíthatatlan módon működik az Országgyűlés a kormány és a szocialisták miatt - mondta Mádi László fideszes képviselő pénteki nyíregyházi sajtótájékoztatóján.
2009.06.19 12:24MTIAz ellenzéki politikus példaként a vagyonadóról szóló törvényjavaslatot említette, amelynek tárgyalása során a kormány álláspontja többször is változott. Fejetlenségre utal, hogy a részletes vita után adott be a kormány módosító indítványokat, amelyek teljesen átírták a törvény koncepcióját.
Ez abszurdum – fűzte hozzá. Ilyen körülmények között a képviselők nem tudnak a plenáris ülésen véleményt alkotni, továbbá a frakciók sem tudják elmondani véleményüket – közölte Mádi László.