Két százalékkal kevesebben szavaztak, mint öt éve
EP-választás: A szavazásra jogosultaknak eddig 34,90 százaléka voksolt
A választásra jogosultak 34,9 százaléka, 2.804.539 ember járult az urnákhoz a vasárnapi európai parlamenti választáson 18.30 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.
2009.06.07 17:50MTI A választásra jogosultak 34,90 százaléka, 2.804.539 ember járult az urnákhoz 18.30 óráig az Országos Választási Iroda adatai szerint, a 2004-es EU parlamenti választáson ez az arány 17 óráig 32,25 százalék volt. A délutáni adatok szerint a legaktívabbak Vas megyében voltak a szavazók, a legalacsonyabb részvételi arány pedig Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt.
Délelőtt szavazott Bajnai Gordon miniszterelnök, illetve Szili Katalin házelnök, Sólyom László köztársasági elnök pedig a délutáni órákban voksolt. A délutáni órákig valamennyi, a szavazólapon szereplő párt vezetője leadta voksát. A sajtó nyilvánossága mellett a listavezetők is leadták szavazatukat, ez alól egyedüli kivétel Bokros Lajos, az MDF listavezetője, aki a sajtó számára jelzett időpontban és szavazókörben nem jelent meg. A nol.hu információi szerint a politikus nem az előre egyeztetett időben leadta szavazatát, majd telefonját kikapcsolva családjával töltötte a napot.
A szavazókörök zárásáig, este 7 óráig 8 millió 17 ezer magyar választópolgár mellett az EU-tagállamok 5.542, Magyarországon lakóhellyel rendelkező polgára is voksolhat. A szavazók arról döntenek, hogy a listát állító nyolc párt közül melyek küldhetnek összesen 22 jelöltet az Európai Unió 736 tagú testületébe, az Európai Parlamentbe.
A vasárnapi EP-választással egy időben egy időközi országgyűlési képviselő-választást, hét időközi önkormányzati választást, valamint nyolc helyi népszavazást is tartanak.
Az MTI összesítése szerint 12 megyében - Tolna, Győr-Moson-Sopron, Vas, Somogy, Fejér, Csongrád, Zala, Heves, Szabolcs, Hajdú-Bihar, Baranya és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben - érkezett bejelentés a területi választási szervekhez automata telefonhívásokhoz kapcsolódó kampánycsendsértések miatt. A bejelentések szerint - amelyek több pártot is érintenek - a telefonhívások során a választópolgárokat egy vagy több párt nevében szavazásra buzdítják, egyes esetekben azt is megmondják, hogy kire adják le voksukat. Emiatt az Országos Választási Bizottsághoz is érkezett több bejelentés.
Az OVB 2007-ben a kampánycsend egyes kérdéseiről kiadott állásfoglalásában már foglalkozott az automatizált telefonhívásokkal. A testület állásfoglalása szerint "A kampánycsend megsértésének minősül az olyan magatartás, amikor jelöltek, jelölő szervezetek vagy mások szervezetten - a kampánycsend időszaka alatt - a választópolgárok részére azok külön kérése vagy előzetes felhatalmazása nélkül a választáson történő részvételre, egyes jelöltek vagy jelölő szervezetek támogatására buzdító SMS-t, e-mailt vagy automatizált hívásmódú üzeneteket küldenek".
Az Országos Választási Iroda honlapján közzétett adatok szerint vasárnap késő délutánig tizenegy rendkívüli eseményt jelentettek a helyi választási szervek, többségében azért, mert a választópolgárok nem vitték magukkal okmányukat, vagy lejárt igazolványt mutattak fel. Ezekben az esetekben nem szavazhattak az érintettek.
Szintén nem szavazhatott a Somogy megyei Bárdudvarnokon egy külföldi, Budapesten pedig egy választópolgár azért, mert nem tudta bemutatni lakcímkártyáját, amit előző nap loptak el tőle és rendőrségi jegyzőkönyvet mutatott fel erről.
Ugyancsak a rendkívüli események között szerepel, hogy Budapesten, az V. kerület egyik szavazókörében nem jelent meg egy delegált tag, a szavazatszámláló bizottságot póttaggal egészítették ki.
Megyénkénti bontás
A vasárnapi európai parlamenti választáson 17 óráig a szavazásra jogosultak 30,25 százaléka adta le szavazatát.
Baranya megye 27,14 százalék 87.137 szavazat
Bács-Kiskun megye 28,3 százalék 122.053 szavazat
Békés megye 27,56 százalék 84.419 szavazat
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 27,81 százalék 156.898 szavazat Csongrád megye 27,57 százalék 93.224 szavazat
Fejér megye 29,02 százalék 100.289 szavazat
Győr-Moson-Sopron megye 31,61 százalék 112.769 szavazat
Hajdú-Bihar megye 27,92 százalék 120.710 szavazat
Heves megye 29,02 százalék 74.126 szavazat
Jász-Nagykun-Szolnok megye 26,21 százalék 84.641 szavazat
Komárom-Esztergom megye 28,55 százalék 71.820 szavazat
Nógrád megye 30,3 százalék 51.419 szavazat
Pest megye 31,85 százalék 299.445 szavazat
Somogy megye 27,67 százalék 73.078 szavazat
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 26,81 százalék 118.826 szavazat
Tolna megye 28,82 százalék 56.072 szavazat
Vas megye 32,21 százalék 68.576 szavazat
Veszprém megye 29,62 százalék 87.945 szavazat
Zala megye 28,33 százalék 67.413 szavazat