Most a a munkavállalók demonstrálnak

Kordonok a Parlament körül! Tüntetnek a szakszervezetek!

Újra kordonozzák a Parlament környékét szombaton, a Kossuth térre szervezett szakszervezeti demonstráció miatt.

2009.04.17 10:54hirado.hu, MTI

A Köztársasági Őrezred parancsnokának rendelkezése szerint ezúttal nem a teljes teret zárják el, hanem csak az Országház közvetlen környékét a két oldalon és a tér felőli részen, ahol általában lánckordon és virágládák vannak. 

Szombaton az MSZOSZ szervezésében a munkavállalókat sújtó újabb tervezett intézkedések ellen tartanak demonstrációt. A szervezet internetes oldalán elhelyezett felhívás szerint azt szeretnék elérni, hogy a válságkezelés ne úgy valósuljon meg, hogy közben aránytalan terheket raknak a bérből és fizetésből, illetve nyugdíjból élők vállára. 

Követeléseik között van egyebek mellett, hogy az adófizetők pénzéből ne csak a bankok kapjanak állami támogatást és akik kapnak, vállaljanak kötelezettséget a munkahelyek megőrzésére és újak létrehozására. 

A válságkezelő intézkedések a foglalkoztatást szolgálják és ne engedjék, hogy csődbe kerüljenek a tisztességgel dolgozó családok.

A VSz a demonstrációra várja tagjait

A Vasutasok Szakszervezete felhívja tagjait, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) által április 18-ra meghirdetett demonstráción Budapesten a Kossuth téren. 

Az MTI-nek pénteken eljutatott közleményében az érdekképviselet hozzáteszi: a kormányprogram részletes megismerése után fogja kialakítani véleményét és az érdemi tárgyalások alakulásától függően dönt az esteleges nyomásgyakorlási eszközökről. Ekkor természetesen törekedni fog a többi vasutas szakszervezettel az együttműködésre - áll a közleményben. 

A Vasutasok Szakszervezete már jelezte, hogy nem csatlakozik a másik vasutas szakszervezet, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete által április 30-ra meghirdetett sztrájkhoz. Indoklásukban alapvető feltételnek nevezik ugyanis, hogy a közösen fellépő szervezetek közösen adjanak ki sztrájkfelhívást, mint például 2007 őszén a mellékvonalak megmaradásáért folytatott munkabeszüntetés esetén történt. 

A közös sztrájkfelhívás lényeges eleme, hogy mind a célokban, mind pedig a sztrájk egyéb formai elemeiben - például kezdési időpont, időtartam - egyetértés legyen a felek között, ám ez most az egyoldalú bejelentés miatt nem valósulhatott meg - fűzik hozzá. 

A Vasutasok Szakszervezte szerint a sztrájk céljai tekintetében nagyon sok a bizonytalan tényező, azaz a kormányprogram pontos ismerete nélkül nem lehet eldönteni, hogy szükséges-e a nyomásgyakorlás legkeményebb eszközét bevetni. Az MSZOSZ által szervezett demonstráción a kormányprogram eddig nyilvánosságra hozott részletei ellen tiltakoznak az érdekképviseleti szövetségek.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.