Bajnai 3 hónapig kezeljen válságot
Herényi: az MDF az előre hozott választások híve
A Magyar Demokrata Fórum az előre hozott választások híve, ezért tartózkodni fog a konstruktív bizalmatlansági indítvány keddi szavazásán - mondta Herényi Károly független képviselő kedden a parlamentben.
2009.04.14 16:31MTIAz MDF-es politikus szerint a válságnak három gyökere van: a pénzügyi, a gazdasági és a mély bizalmi válság, amire, mint kiemelte, nem tud egy szakértő kormány megoldást találni. Hangsúlyozta azt is: Bajnai Gordon programja nem egyezik az MDF jövőképével, ezért a párt elnöksége azt javasolta az MDF képviselőinek, hogy tartózkodjanak a konstruktív bizalmatlansági indítvány szavazásánál.
Az MDF képviselői nem akarnak nemmel szavazni, mert ez azt jelentené, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt kívánják a hivatalában tartani, de nem szavaznak igennel sem, mert az MDF programja nem egyezik azzal az elképzeléssel, amit Bajnai Gordon vázolt - jelentette ki.
Hozzátette: nagyon keveset tudni arról, hogyan és miként akarja a válságot kezelni Bajnai Gordon.
Herényi Károly szerint egy év válságkezelésre hosszú idő, főleg akkor, ha a válságkezeléssel egy időben nem indulnak meg azok a reformfolyamatok, amelyek lehetővé tennék, hogy a mostanihoz hasonló válságokat elkerülje az ország - mondta.
A politikus közölte: arra kérték Bajnai Gordont, hogy az MDF-fel történő egyeztetés alkalmával külön napirendi pontként szerepeljen annak részletezése, hogy milyen lépéseket kíván tenni, hogy a strukturális reformok megindítására.
Kiemelte: az MDF szerint Bajnai Gordon három hónapig kezeljen válságot, utána tegye lehetővé, hogy ősszel előrehozott választásokkal oldja fel a parlament a bizalmi válságot.