Rendszerváltás

Megszólalt Forsthoffer Ágnes a vagyonnyilatkozatáról

Forsthoffer Ágnes visszautasította a vagyonnyilatkozatával kapcsolatos híreszteléseket, és közölte, hogy fenntartja az abban szereplő adatokat, ugyanakkor a nyilatkozati rendszer felülvizsgálatát is szükségesnek tartja.

2026.10.18 10:42ma.hu

Facebook-bejegyzésben reagált Forsthoffer Ágnes a vagyonnyilatkozatával kapcsolatban megjelent állításokra. Mint írta, Rómából hazatérve szembesült azzal, hogy különböző híresztelések kezdtek terjedni a nyilatkozatáról.

„A válasz nagyon egyszerű: azt a jövedelmet nem lehet feltüntetni, amiben nem részesültünk” – fogalmazott.

Forsthoffer hangsúlyozta, hogy a nyitó vagyonnyilatkozat célja a politikai tisztség vagy közszolgálati jogviszony kezdetekor fennálló vagyoni és pénzügyi helyzet hivatalos rögzítése.

Egyértelművé tette, hogy a dokumentumban feltüntetett adatokon nem kíván változtatni.

„A nyitó vagyonnyilatkozatomban megadott vagyoni és jövedelmi adatokat FENNTARTOM” – írta.

Ugyanakkor úgy véli, hogy a vagyonnyilatkozat egyes rovatait felül kell vizsgálni. Az ezzel kapcsolatos kérdéseit és javaslatait a Mentelmi Bizottság elnökének kívánja megküldeni.

A politikus azt is jelezte, hogy tájékoztatást ad a családi vállalkozásban még meglévő tulajdoni hányadáról.

Bejegyzésében nem részletezte, pontosan milyen állítások jelentek meg a vagyonnyilatkozatával kapcsolatban, illetve mely rovatok módosítását tartaná indokoltnak.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.