Rendszerváltás
Megszűnt az óbudai Fidesz frakciója - két képviselő is kilépett
Két önkormányzati képviselő távozásával a frakció létszáma a működéshez szükséges minimum alá csökkent.
2026.07.22 20:59ma.huKiss László közösségi oldalán jelentette be, hogy megszűnt a Fidesz önkormányzati frakciója Óbuda-Békásmegyeren, miután két képviselő kilépett a képviselőcsoportból.
A polgármester tájékoztatása szerint a Pénzügyi- és Tulajdonosi Bizottság ülésén Kozma János és Malinás Sándor bejelentették, hogy elhagyják a Fidesz frakcióját.
A két kilépést követően a képviselőcsoport létszáma a működéshez szükséges három fő alá csökkent, így a polgármester közlése szerint a kerületi Fidesz-frakció megszűnt. Kiss László azt is állította, hogy Óbuda-Békásmegyer az első olyan önkormányzat, ahol önálló Fidesz-frakció szűnik meg.
A polgármester hozzátette, a képviselők döntésének részletes okairól nincs információja. Bejegyzésében azt írta, továbbra is pártsemleges együttműködésre törekszik, és arra kérte a két immár független képviselőt, hogy munkájuk során kizárólag a kerület érdekeit tartsák szem előtt.
Kiss László úgy fogalmazott, örül annak, hogy szerinte egyre többen ismerik fel: a helyi közéletet nem szükséges pártpolitikai konfliktusoknak alárendelni. Bejegyzését azzal zárta: „Vannak, akiknek politika, nekem Otthonom Óbuda-Békásmegyer!”
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


