Katasztrófa

Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál

A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison.

2026.06.11 06:44MTI

Huszonkilenc új HUNOR-tag tett ünnepélyes keretek között fogadalmat, valamint a tavaly novemberben sikeres gyakorlatot végrehajtó 27 ember.

Az eskütételen Erdélyi Krisztián tűzoltó vezérőrnagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) műveleti főigazgató-helyettese hangsúlyozta, hogy a HUNOR Mentőszervezet Magyarország legnagyobb hivatásos mentőcsapata, amelynek tagjai önként vállalták, hogy itthon és a határainkon kívül is bevethetőek legyenek.

A tábornok a mentőszervezet történetét felidézve kifejtette, hogy a 2012-es ünnepélyes megalakulástól kezdve folyamatosan szolgálatot látnak el. Kiemelte a 2023-as törökországi földrengést követő egyhetes megfeszített küldetést, amelynek során tizenhét túlélőt, köztük három gyermeket mentettek ki az összedőlt épületek romjai alól.

A huszonkilenc újonc június 7-10. között vett részt "rendszerbeállító gyakorlaton": földrengés miatt összedőlt épületek alá szorult túlélőket kellett kimenteniük. A sérültek felkutatását és kimentését keresőkutyákkal, speciális eszközökkel végezték.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.