Erőszak
Szexuális erőszak gyanúja miatt letartóztattak egy zempléni pedagógust
A férfi 2017 és 2019 között egy diákja bizalmába férkőzött, és rendszeresen szexuális kapcsolatra kényszerítette őt.
2025.12.10 22:53MTIA Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy zempléni pedagógus letartóztatását, akivel szemben többek között szexuális erőszak minősített esetének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás - közölte szerdán a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a férfi 2017 és 2019 között egy diákja bizalmába férkőzött, és rendszeresen szexuális kapcsolatra kényszerítette őt. Ezzel csak akkor hagyott fel, amikor egy másik tanulója iránt kezdett el érdeklődni.
Idén májusban egy akkor 16 éves tanítványával is intim viszonyba került, emellett a terhelt mindkét sértettről pornográf tartalmú felvételeket is készített.
Bizonyítottság esetén cselekményei alkalmasak lehetnek folytatólagosan, tizenkettedik életévét be nem töltött, nevelése, felügyelete alatt álló személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette és gyermekpornográfia minősített eseteinek megállapítására - közölték.
Mint írták, a bíróság a bűncselekmények kiemelkedő tárgyi súlyára és a halmazat miatt kiszabható büntetés mértékére figyelemmel reálisnak tartotta a szökés, elrejtőzés veszélyét. Álláspontja szerint tartani kell attól is, hogy a gyanúsított a tanúk befolyásolásával a bizonyítást veszélyeztetné, de alappal lehet következtetni a bűnismétlés lehetőségére is.
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


