Budapest

Karácsony Gergely: a főváros azonnali jogvédelmet kér a bíróságtól

Idén már 32 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást fizettek be, ennek nagyságrendje megegyezik a főváros által működtetett közösségi költségvetés forrásigényével.

2025.05.26 16:58MTI

A főváros azonnali jogvédelmet kér a bíróságtól és azt, hogy az iparűzési adó őszi befizetéséig az államkincstár ne inkasszálhassa a fővárost - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester hétfői sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: a főváros öt évvel ezelőtt "kést kapott a hátába" a kormánytól, és mióta ő a főpolgármester, születnek a város kivéreztetését célzó kormányzati döntések. A kést minden évben mélyebbre tolják a hátunkba és megforgatják, de most eljutottunk oda, hogy ha nem teszünk rendkívüli lépéseket, akkor a főváros elveszíti működőképességét - emelte ki.

Mint mondta, az elmúlt öt évben mindent megtettek, hogy a budapestiek ne érezzenek semmit a büntetésből, amit valójában nekik szánt a kormány, sőt nem csökkentették, hanem bővítették a közszolgáltatásokat.

Kiemelte: a kormányzati megszorítások közül a legfontosabb "az álságosan szolidaritási hozzájárulásnak nevezett", amelynek összege a tizenkétszeresére nőtt az elmúlt években. Mint mondta, el kellett döntenie a fővárosnak, hogy ezeket a terheket a budapestiekre hárítják, vagy "a jogállam megmaradt intézményeibe kapaszkodva" érvényt szereznek igazuknak.

Hozzátette: az elmúlt években a Fővárosi Önkormányzat "minden fontosabb pert megnyert", a Fővárosi Ítélőtábla és az Alkotmánybíróság is a fővárosnak adott igazat. Mint mondta, a döntések ismeretében alkották meg az idei költségvetést, amely csak olyan mértékben tartalmazza a szolidaritási hozzájárulást, amelynek alkotmányossága nem vitatható, de a kormánnyal továbbra is perben állnak a szolidaritási hozzájárulás mértékét illetően. A Fővárosi Önkormányzat költségvetése az Alkotmánybírósági döntés talaján áll, amelyben leszögezik, hogy az önkormányzat nem lehet nettó befizetője a központi költségvetésnek - emelte ki.

A főpolgármester megjegyezte: idén már 32 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást fizettek be, ennek nagyságrendje megegyezik a főváros által működtetett közösségi költségvetés forrásigényével. Az az abszurd helyzet, hogy a főváros lassan többet költ az állam finanszírozására, mint a legfontosabb közszolgáltatására - emelte ki. Hozzátette: további 51 milliárd forintot kellene a fővárosnak befizetnie szolidaritási hozzájárulásként.

Az állam elvette azt a pénzt tőlünk, amit jogszerűnek gondolunk, most kell beavatkoznunk, meg kell védenünk a fővárosiak pénzét - jelentette ki. Hozzátette: a főváros hétfőn azonnali jogvédelmet kér a bíróságtól és azt, hogy az iparűzési adó őszi befizetéséig az államkincstár ne inkasszálhassa a fővárost. Mint mondta, reményeik szerint őszig a folyamatban lévő, 2023-ra, 2024-re és 2025-re vonatkozó perek lezárulnak és a főváros hozzájut az őt jogosan megillető forrásokhoz.

Megjegyezte: bíznak abban, hogy a bíróság megadja az azonnali jogvédelmet a fővárosnak és felidézte, eddig amikor a bíróság úgy látta, hogy veszélyben vannak a fővárosi közszolgáltatások, a főváros működőképessége, mindig megadta a jogvédelmet.

Kiemelte: ha nem kapják meg a jogvédelmet, akkor szerdán újabb 12 milliárd forintot emelnek le a főváros számlájáról, amely jelenleg is körülbelül 40-60 milliárd forint mínuszban van. Ez azt is jelentené, hogy az év hátralévő részében már nem tudjuk finanszírozni a közszolgáltatásokat - hangsúlyozta.
Amennyiben a bíróság nem adja meg az azonnali jogvédelmet, akkor a város működőképességét elveszítettük - szögezte le.

Karácsony Gergely bejelentette azt is, összehívja a fővárosi munkavállalókat képviselő szakszervezeteket, hogy közösen mérjék fel, a bíróság döntése milyen mértékben veszélyezteti a főváros közszolgáltatásait és a közszolgáltatásban dolgozók munkahelyeit. A BKK vezetését pedig felkéri, dolgozzanak ki egy vészforgatókönyvet arra az esetre, ha elveszítenék a pert és be kellene fizetniük az 51 milliárd forintot. A BKK vezetésének meg kell vizsgálnia, milyen mértékben kell visszafogni a közösségi közlekedés kapacitásait, hogy "az állam alkotmányellenes sarcát" ki tudják fizetni.

Becslése szerint körülbelül a jelenlegi kapacitások megfelezése lehet indokolt. Hangsúlyozta: ez nem azt jelenti, hogy be is fogják vezetni, de szeretné, ha mindenki számára világos lenne, mivel jár 51 milliárd forint elvétele a fővárosi költségvetésből.

Karácsony Gergely arról is beszélt, meglátása szerint a Fővárosi Közgyűlés tagjainak túlnyomó többsége nincs tisztában a főváros pénzügyi helyzetével, az üléseken "jönnek az ötletek", hogy legyenek bizonyos szolgáltatások ingyenesek, vagy szélesebb körűek, és ezek a felvetések jogosak is lennének egy kiegyensúlyozott pénzügyi helyzetben, de a főváros jelenleg rendkívül nehéz pénzügyi helyzetben van az elmúlt öt év elvonásai miatt.

Itt az ideje, hogy mindenki felismerje a valós felelősségét - emelte ki, hozzátéve, szemléletváltásra lenne szüksége a fővárosi képviselőknek, különösen a Fidesz-frakciónak, amelynek tagjai "busás fizetését" a parlamenti frakció tanácsadói is, és amelynek tagjai azt követelik, a főváros fizessen be 51 milliárd forintot, de azt nem mondják meg, miből teremtsék elő ezt a pénzt, hogy Magyarország "korrupt kormányát" finanszírozzák.

Jelezte: a Fidesz belátására nem számít, de bízik abban, a többi frakció megérti, milyen nehéz helyzetben van a főváros.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.