Fejlesztés

Kétszázmillió forintból fejlesztettek iskolákat Gyulán

Kétszázmillió forintot meghaladó összegből hajtott végre fejlesztéseket öt gyulai iskolában a Gyulai Tankerületi Központ.

2025.03.20 12:45MTI

Tavaly év végén indította el intézménykorszerűsítési programját a Gyulai Tankerületi Központ, az összesen 213 millió forintos, saját erőből elvégzett beruházássorozat keretében több oktatási intézményben végeztek el fontos fejlesztéseket - közölte Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester.

Kifejtette: az Implom József Általános Iskolában új tűzjelző rendszert telepítettek, emellett kicserélték a fekvőeresz- és lefolyócsatornákat. A Dürer Albert Általános Iskolában a főbejárati portált cserélték le korszerű, fokozott légzárású, hőszigetelt alumínium nyílászáróra. Az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában a lépcsőházi üvegfal és nyílászárói helyett új műanyag nyílászárókat építettek be; a Pánczél Imre Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben pedig a teljes fűtési rendszert korszerűsítették.

A héten az utolsó helyszínen, a Bay Zoltán Általános Iskolában is megtörtént a műszaki átadás-átvétel, ezzel hivatalosan is befejeződtek a munkálatok, melynek során közel 800 négyzetméteren cserélték térkőburkolatra az aszfaltot, emellett az iskola bejáratánál felújították az előtetőket is. A burkolatcserének köszönhetően az iskola udvarán egy jól használható rendezvénytér jött létre - emelte ki a városvezető.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.