Tüntetés
A legfőbb ügyész és a kormány lemondását követelte Magyar Péter
Polt Péter legfőbb ügyész és a kormány lemondását, valamint a Schadl-ügy valóban független kivizsgálását követelte Magyar Péter jogász kedden a Budapest belvárosába meghirdetett gyűlésén.
2024.03.27 07:08MTIMagyar Péter a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen kedden folytatott meghallgatása után hívta követőit demonstrációra a Legfőbb Ügyészség épülete elé, majd a Kossuth térre, a rendezvény második fele azonban végül a Vértanúk terén valósult meg.
Magyar Péter azt mondta: Magyarország a rendszerváltás utáni legnagyobb politikai, morális és jogi válságába süllyedt néhány hét alatt pedofil bűncselekmények eltussolásával, kegyelmi botránnyal, korrupt végrehajtókkal és kormánytagokkal.
Emlékeztetett: kedden átadott az ügyészségen egy hangfelvételt, amelyen az hallható, hogy volt felesége, a korábbi igazságügyi miniszter elmondja, a kormány bizonyos körei büntetlenül "belenyúlhattak" nyomozati iratokba és figyelmeztették Völner Pált, az Igazságügyi Minisztérium volt parlamenti államtitkárát az ellene folyó titkos megfigyelésre.
Értékelése szerint az ügyészségnek tanúként kellene meghallgatnia az ügyben több kormánytagot és a miniszterelnököt is. Hozzáfűzte azonban: "független vizsgálat és valódi felelősségre vonás csak akkor várható el, ha Polt Péter legfőbb ügyész haladéktalanul távozik hivatalából".
Beszédét a Vértanúk terén folytatva a demonstráció résztvevőit arra szólította fel, hogy gyakoroljanak nyomást a kormányra és álljanak ki a közös jövőért, majd egy perc csendet kért a bicskei pedofilügy öngyilkos áldozatáért. "Nem úszhatják meg a valódi felelősök" - mondta, és a kormány tagjainak távozását követelte.
Hangsúlyozta, az embereknek meg kell adni a választási lehetőséget egy "korrupt, velejéig romlott" hatalom és olyan erő között, amelynek célja egy szabad, boldog, független, szuverén, modern, európai Magyarország felépítése.