Háború
Szijjártó Péter: sikeresen evakuáltunk egy magyar állampolgárt Nigerből
A tripoli és a római nagykövetség koordinálta.
2023.08.02 15:39MTIAz elmúlt órákban ért véget az az evakuációs művelet, amely során egy magyar állampolgárt is kimenekítettek a Száheli-övezet kulcsországából - közölte szerdán a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
Szijjártó Péter közölte: "az olasz hadsereg vezetésével megvalósult nemzetközi akcióban közel száz embert evakuáltak Niameyből, aminek keretében sikerült elérni, hogy a mi állampolgárunk is feljusson a gépre".
A bejegyzésben a tárcavezető kiemelte, hogy az akció első lépéseként az olasz nagykövetségen gyűlt össze valamennyi személy, majd az étkezést és a szükséges adategyeztetést követően elérték a repteret, ahonnan szerda hajnalban felszállt az olasz katonai különgép.
"A kimenekítés magyar relációját a tripoli és a római nagykövetségünk koordinálta, folyamatosan tartva a kapcsolatot a francia és az olasz hatóságokkal, illetve az EU akkreditált kollégáival" - írta a miniszter, aki kitért arra is, hogy kora reggel az evakuációs gép rendben landolt Rómában, ahonnan már olaszországi konzulok segítik tovább a műveletet.
"További magyar állampolgárról egyelőre nincs tudomásunk, de tripoli nagykövetségünk folyamatosan nyomon követi a helyzetet, és a Konzuli Szolgálat is a nap 24 órájában rendelkezésre áll" - közölte Szijjártó Péter.
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


