Válsághelyzet
Ötpontos háztartási mentőcsomagot jelentett be az MSZP
Az árstopokat egészen addig fenn kell tartani, amíg az általuk javasolt adócsökkentés nem történik meg.
2023.05.06 10:37MTIÖtpontos mentőcsomaggal segítené a háztartásokat az MSZP, amelyet Varga László, a szocialisták elnökhelyettese ismertetett szombati online sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, Magyarországon "Európacsúcs" infláció van, "orbáni infláció", amely a legrászorulóbb társadalmi csoportokat sújtja a leginkább. A kormány azonban a magasabb áfa-bevételek miatt haszonélvezője az inflációnak - vélekedett.
A szocialisták szerint ebből a többletbevételből lehetne segíteni a legrászorulóbb rétegeknek.
Javaslatcsomagjuk első pontjaként eltörölnék az alapvető élelmiszerek áfáját Magyarországon. Az élelmiszer-kiskereskedelem különadója tovább emeli az árakat, csak ez a két adónem több mint 30 százalékkal, ezért ezt a két adónemet el kell törölni - mondta a politikus.
Hangsúlyozta: az árstopokat egészen addig fenn kell tartani, amíg az általuk javasolt adócsökkentés nem történik meg.
A szocialisták elnökhelyettese egy élelmiszer-bankkártya bevezetését is javasolta a legrászorulóbb 300 ezer családnak havi húszezer forint juttatással, annak érdekében, hogy "ebben az országban senki ne éhezzen".
Emellett tisztességes nyugdíjakat követelt, újabb 5 százalékos nyugdíjemelést júniustól, valamint a hazai tulajdonú kisboltoknak célzott támogatását szorgalmazta, annak érdekében, hogy az árstopos termékeket minden boltban meg lehessen vásárolni.
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


