A Berliner Zeitung cikke Gyurcsány Ferencről
Gyurcsány: "Fájdalmas hibát követtem el!"
Fájdalmas hibát követtem el címmel Gyurcsány Ferenc miniszterelnökről közölt cikket csütörtökön a Berliner Zeitung. A baloldali irányultságú napilap bevezetőjében arra mutatott rá, hogy az alázat gesztusai igen csak divatba jöttek a mostani válságos időkben.
2009.02.26 11:08MTIEz alól pedig Gyurcsány Ferenc sem jelent kivételt. Országa a szakadék szélén áll, amit az állam csődjének neveznek. Rendkívüli mentőlépésekre eddig már milliárdokat fordítottak, nemzetközi intézetek garanciavállalásokat ígértek, s még mindig csupán rendkívül csekély a remény arra, hogy mindez elég lesz a gazdaság stabilizálására - írta a Berliner Zeitung.
"Három évvel ezelőtt fájdalmas hibát követtem el" - emlékeztetett az újság a továbbiakban a miniszterelnök legutóbbi televíziós "beismerésére", idézve ennek kapcsán Gyurcsány Ferencnek azt a kijelentését: "Nem álltam nyíltan Önök elé, s nem mondtam azt, hogy így nem mehet tovább".
A Berliner Zeitung szerint a televízió nézői egy olyan 47 éves politikust láthattak, aki hónapok alatt éveket öregedett. S hallhatták a felszólítást arra, hogy ezekben a nehéz időkben össze kell fogni, amit kemény adóemelések bejelentése követett.
A szocialista Gyurcsány - aki gazdasági nézeteit tekintve liberálisnak számít - igyekezett meggyőzni a magyarokat arról, hogy kövessék őt "egy kalandban", még akkor is, ha csak évek múlva derül ki, hogy ez kifizetődő lesz-e - emlékeztetett a lap. A cikkíró beszámolt arról, hogy a mentőintézkedésekkel kapcsolatos törvénytervezetek a parlament előtt vannak.
A hét elején ugyanakkor meghiúsult a törvényhozás feloszlatását és előre hozott választások kiírását célzó ellenzéki indítvány, a kis pártok tartottak attól, hogy egy ilyen szavazás eredményeként elveszítik mandátumaikat.
"Gyurcsány inog, de - még - nem bukott el" - fogalmazott a lap, hangoztatva: a király elismerte, hogy meztelen. A nép azonban nem tud úgy nevetni, mint a mesében. Az újság szerint három évvel ezelőtt hasonló volt a helyzet, Magyarország azonban akkor lényegesen messzebb volt az összeomlástól. Akkoriban - fogalmazott a Berliner Zeitung - a miniszterelnök egy őszinte kijelentést is tett, azonban hívei előtt egy "belső monológ" formájában. A lap ennek kapcsán idézte a balatonőszödi beszéd legismertebb mondatait, beszámolt a "hazugságbeszéd" nyilvánosságra kerüléséről, s az azt követő, Gyurcsány távozását követelő tüntetésekről. A miniszterelnök még erőre kapott, s meghirdette a változtatásokat. De megvalósítani már nem tudta azokat.
A magyarok jóval lehetőségeiken felül éltek - írta Berliner Zeitung, rámutatva, hogy az ország most ezért süllyedt különösen mélyre a válságban. Az Orbán Viktor vezette jobboldali konzervatív ellenzék ismét azt követeli, hogy "Gyurcsány tűnjön el". De még nem teljes erővel.
Az ugyanis biztos: egy "radikális kúrán" kívül ő sem tudna mást ajánlani a magyaroknak.
Kapcsolódó írások:
- Nézőpont Intézet: a többség szerint Gyurcsány nem alkalmas a válságkezelésre
- Gyurcsány: társadalmi hatásaiban rémisztő a program
- Gyurcsány reméli, hogy a parlament elfogadja a válságcsomagot
- Orbán: Gyurcsány "egy szerencsétlen és sajnálatra méltó ember"
- Gyurcsány tiltaná a shortolást
- Gyurcsány: segélyekből nem megy