Beszélni sem tudott már Inez
Két kórházban sem vették észre egy kislány agydaganatát
Két hazai kórházban sem vették észre, hogy 7 centiméteres, homloklebenyi agydaganata van egy négy éves kislánynak - írja a Magyar Nemzet.
2009.02.12 07:26Magyar NemzetA betegség első jelei 2008 novemberében jelentkeztek Ineznél. Előbb a Bethesda, majd a Madarász utcai kórházba került. Ott néhány nap után már sem beszélni, sem a szemét kinyitni nem tudta a kislány. A gyereket akkor is csak az anya kérésére vitték CT-vizsgálatra, ahol kiderült a betegség.
Végül azt amerikai úti idegsebészeten hajtottak végre rajta életmentő műtétet, azóta kemoterápiával, sugárkezeléssel és csontvelő-átültetéssel kezelik. A Bethesdában a lapnak azt mondták, hogy a kislány náluk nem mutatott jellegzetes tüneteket, a Madarász Utcai gyermekkórházban pedig azt, hogy az anya forduljon a jogvédő szervezetekhez, ha úgy látja, hogy hibáztak.