Demonstráció
Eladják az SZFE épületeit
Az Ódry Színpad megszűnik, és helyette az Uránia Filmszínház lesz az egyetem játszóhelye, a kollégisták pedig már nem a Vas utcába fognak visszamenni.
2021.01.11 07:00ma.huAz ATV Híradóhoz olyan információk jutottak el, miszerint eladják a Színház-és Filmművészeti Egyetem jelenlegi épületeit. Az Ódry Színpad megszűnik, és helyette az Uránia Filmszínház lesz az egyetem játszóhelye, a kollégisták pedig már nem a Vas utcába fognak visszamenni.
A Színház-és Filmművészeti Egyetem új vezetése az üggyel kapcsolatban annyit közölt, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetői az oktatás február 1-jével történő újraindítására koncentrálnak. Mint írták, ez számtalan változással jár majd együtt, mert ahogy fogalmaztak, a jogtalan blokád lehetetlenné tette a normális oktatást az egyetemen tavaly ősszel. Hozzátették azt is, hogy az egyetem polgárait és a nyilvánosságot is időben tájékoztatják majd az újdonságokról, és arról biztosítanak mindenkit, hogy sem a hallgatók, sem az oktatók nem kerülnek rosszabb körülmények közé, sőt, nagy fejlődést fognak tapasztalni.
Azt már december közepén elmondták a hallgatók, hogy az szfe.hu-ról tudták meg, hogy az adminisztratív munkatársak egy részét átköltöztették az Infoparkba.