Kormány
Novák: 2 helyett 2,5 millió ember kap nyugdíjprémiumot
Az Emmi államtitkárát arról is kérdezték, igazságosnak tartja-e, hogy azok a nyugdíjasok, akiknek 80 ezer forint alatti az ellátásuk, kevesebb prémiumot kapnak.
2018.10.05 08:49ma.huNemcsak az öregségi nyugdíjasok, de valamennyi, nyugdíjszerű ellátásban részesülő kap az idén nyugdíjprémiumot - mondta el Novák Katalin, az EMMI államtitkára az ATV Start című műsorában.
Mint mondta, a cél az, hogy 3,5 százalék feletti a GDP-növekedés esetén a gazdaság javuló teljesítményéből részesülhessenek a nyugdíjasok is.
Bár a jogszabály szerint a nyugdíjprémium csak az öregségi nyugdíjasoknak, vagyis kevesebb mint kétmillió embernek jár, a kormány úgy döntött, hogy idén nem csak nekik fizetik ki, hanem mindenkinek, akik nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülnek. Ennek köszönhetően körülbelül 2,5 millió ember kap idén nyugdíjprémiumot.
Arra a kérdésre, hogy igazságosnak tartja-e, hogy azok a nyugdíjasok, akiknek 80 ezer forint alatti az ellátásuk, kevesebb prémiumot kapnak, Novák Katalin elmondta: ez egy 2009 óta hatályos jogszabály rendelkezése szerint van így. Hozzátette: azoknak a nyugdíjasoknak a nyugdíjprémiumai, akik több jogcímen kapnak nyugdíjat, összeadódnak.
A kormány eddig nem döntött arról, hogy a nyugdíjasok kapnak-e az idén még egy alkalommal Erzsébet-utalványt. Emlékezetes: 2018-ban egy alkalommal a nyugdíjasok már kaptak Erzsébet-utalványt, mégpedig a tavaszi országgyűlési választás előtt.