Választás 2018
Nézőpont: akár pártszakadás is lehet a Jobbikban
A Nézőpont Intézet elemzője szerint a Jobbikban komoly, elhúzódó belső konfliktus várható, és akár pártszakadás is lehet.
2018.04.10 08:49ma.huFodor Csaba kedd reggel az M1 aktuális csatornán és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában is úgy vélekedett, hogy az elmúlt időszakban hitelességi válságba került a Jobbik.
Az egyik szereplő azt mondta: a párt radikális énje igaz, más azt mondta: mindig "cukiskodó párt" voltak. Kérdés, hogy ezek közül melyik igaz, és ezek után mennyire lehet majd hiteles bármelyik irányváltás - jegyezte meg.
A Nézőpont elemzője azt is felvetette: még az sem dőlt el, hogy a Jobbik lenne a második erő.
Ugyanis - mint kiemelte - a baloldali formációk együttesen több mandátumot szereztek.
Ez "komoly érvágás" a Jobbiknak, mivel ők arra készültek, hogy ezen a szavazáson komolyan "rávernek a baloldalra" - közölte Fodor Csaba.
Vona nem indul a Jobbik tisztújításán, mandátumát sem veszi át

Vona Gábor nem méreti meg magát a Jobbik tisztújításán és listás parlamenti mandátumát sem veszi át.
A leköszönő pártelnök ezt hétfőn a Facebook oldalán tette közzé, jelezve: benyújtotta lemondását, amelyet a Jobbik elnöksége elfogadott.
Azt írta: a választási eredményért a Jobbik miniszterelnök-jelöltjeként egyszemélyi felelősséget vállalt, s mivel a választási győzelem nem valósult meg, tartotta a szavát.
Vona Gábor ismét kiállt amellett, hogy a Jobbik az ország második legerősebb pártja és az ellenzék egyedüli igazi ereje.
"Mindent meg fogok tenni azért, hogy ez a közösség a következő időszakban még erősebbé váljon, de 12 év után immáron nem elnökként" - fogalmazott, megköszönve több mint egymillió embernek, hogy vasárnap támogatta a pártot.
Azt ígérte nekik, hogy a Fidesz kétharmada ellenére is folytatják a küzdelmet egy biztonságos, élhető, szabad és igazságos Magyarországért.
A Jobbikra ezután is minden magyar ember számíthat, éljen bárhol a világban - nyomatékosította, bejegyzését a Jobbik mottójával zárva: "magyar szívvel, józan ésszel és tiszta kézzel".