A taxitársaságokkal még senki nem beszélt
Hatvan forintért nem szállítanak beteget a taxisok
Eddig senki nem kereste meg a taxistársaságokat azzal, hogy részt vennének-e a betegszállításban, noha Dudás Zoltán, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara taxisszekciójának vezetője ennek ellenkezőjét állította; a sofőrök is háborognak, szerintük évekkel ezelőtti tarifát ajánlott fel nevükben Dudás.
2008.01.18 08:19Magyar NemzetA lap emlékeztet arra, hogy Dudás Zoltán, a taxisérdekek kamarai képviselője szerint a taxistársaságok is vállalnának betegszállítást, s erről már egy levelet is elküldött a napokban az egészségügyi minisztériumnak. A szekcióvezető szerint a betegszállításban tapasztalt anomáliákat orvosolhatná az országban futó 12 ezer taxi bevonása. Dudás nem kérne többet az államtól a szakápoló nélküli betegszállításért, mint a szolgáltatásban részt vevő magáncégek, ami 85 forint kilométerenként - olvasható a cikkben. A Magyar Nemzet úgy tudja, a taxistársaságok azonban 60 forintos betegenkénti és kilométerenkénti tarifáról is hallottak. Szerintük ezzel az árszabással számolva még három beteg szállítása esetén is alig érhető el a piac jelenleg legalacsonyabb kilométerenkénti diszkont# tarifaára, ami 170 forint. A Taxi 2000 általános igazgatója, Kovács Gábor lapunknak azt mondta: eddig senki nem kereste őket az ügyben. Hasonlóan nyilatkozott a lapnak Garamszegi Miklós, a Főtaxi vezérigazgatója is.