Választás 2018
Márki-Zay Péter közzétette a legesélyesebb ellenzéki jelölteket
A friss hódmezővásárhelyi polgármester a kezébe vette az ellenzéki koordinációt.
2018.03.21 18:55ma.hu
Az Index.hu számolt be arról, hogy Márki-Zay Péter, hódmezővásárhelyi polgármester összeszedte, kik a legesélyesebbek az idei választásokon. A politikus külön oldalt is létrehozott, ahol pontosan megtekinthetők a jelöltek: ITT. 106 körzetből 53-ban jelölte meg a legesélyesebb ellenzékieket.
A polgármester elmondta, hogy folyamatosan egyeztetnek a pártokkal, akiket arra kért, ne kampányoljanak azok ellen, akik esélyesebbek a győzelemre, fókuszáljanak inkább arra, hogy javítsák az eredményüket a listán.
A Közös Ország Mozgalom hamarosan újabb felméréseket fog végezni, valamint országos turnéra is indulnak.
A politikus táblázata szerint, Budapest leginkább a baloldal mellett teszi le a voksát, akárcsak Tolna és Nógrád, azonban Heves, Zala, Borsod és Jász a jobbik felé húz.