Buszbaleset
Veronai buszbaleset - megszólalt két apa
"Mi legalább úgy mentünk, hogy tudtuk, van miért menni."
2017.01.24 15:59ma.hu
Az ATV-nek nyilatkozott a tizenhat halálos áldozatot követelt veronai busztragédia két túlélőjének édesapja. Tóth Zoltán egyebek mellett arról is beszélt, hogy a magyar külügy tőlük tudta meg, mi történt az A4-es autópályán.
A balesetet kisebb sérülésekkel átvészelő két tizenéves lány édesapja elmondta: nagyobbik gyerekük hívta őket az ütközés után, mondván, mindketten jól vannak, de a busz karambolozott, és ég. Aztán megszakadt a hívás. A rémült szülők, miután nem tudtak újra kapcsolatba lépni lányaikkal, felhívták a külügyminisztérium ügyeletét, amely a férfi benyomása szerint tőlük értesült a balesetről.
A 15 és 17 éves lány a busz középső részén, bal oldalt ült. A jármű a jobb oldalával találta el az autópálya fölött átívelő felüljáró betonpillérjét, az a része teljesen összeroncsolódott. Ott keletkezett a tűz is. "Aki a középső ajtó előtt ült, az nagyon nagy bajba került. Nagyon hamar kigyulladt a busz, és nagyon intenzíven, robbanásszerűen kezdett égni" - mondta Tóth Zoltán az Egyenes beszédben.
A férfi és felesége amint tudott, azonnal elindult Olaszországba. Annyit tudtak, hogy Verona keleti kijárójánál történt a baleset, a további hírekről a telefonjuk segítségével tájékozódtak. A helyszínen aztán kiderült, hogy két gyermeküket két különböző kórházba vitték. A nagyobb sérüléseket szenvedett kisebbik lánynak négy osztálytársa hunyt el a tragédiában.
"Mi legalább úgy mentünk, hogy tudtuk, van miért menni" - jegyezte meg az apa, aki szerint odakinn mindenben gondoskodtak róluk, a környéken lakó magyarok is sokat segítettek, szállást ajánlottak, tolmácsként segítették az olasz hatóságok és a magyarok közötti kommunikációt. A magyar mentőkről és a konzulátusi dolgozókról is elismerően szólt.
Arra a kérdésre, hogyan fognak megbirkózni a tragédia okozta megrázkódtatással, Tóth Zoltán azt mondta: nehéz lesz feldolgozni, és azoknak még nehezebb, akik elvesztették a gyereküket. Meg a gyerekeknek, akik átélték.
"Nem tudjuk elképzelni, hogy min mentek át, és mennyi idő lesz, amíg feldolgozzák."
Hozzátette: már Olaszországban is voltak csoportos beszélgetések pszichológusokkal, s a baleset túlélőinek, valamint az itthon maradt osztálytársainak, pedagógusainak itthon is segítséget ígértek.