Quaestor-botrány
A Jobbik a kormányt okolja a Quaestor-csődért
A párt szerint Tarsoly Csaba interjúja súlyos kérdéseket vet fel. Úgy látják, a kormány több tagja és személyesen Orbán Viktor is érintett lehet a botrányban.
2016.11.26 18:03MTI
A Jobbik szerint az utóbbi napokban nyilvánosságra került információk alapján Orbán Viktor miniszterelnök, valamint kormányának több tagja is felelős lehet a Quaestor-csődért.
Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten sajtótájékoztatón szólította fel a kormányfőt és a kabinetet, hogy Quaestor-ügyben válaszolja meg azokat a kérdéseket, amelyeket Tarsoly Csaba korábbi cégvezér interjúja felvet.
A Jobbik politikusa rámutatott: a Quaestornak nagy kárt okozott Orbán Viktor rádiónyilatkozata, amelyben a kormányfő azt mondta: a brókercégekben nincs biztonságban az emberek pénze.
Szilágyi György felidézte: Tarsoly Csaba arról is beszélt, hogy ígéretet kapott a Quaestor bankkonszolidációhoz hasonló megmentésére, azonban ez nem történt meg. A politikus feltette a kérdést: vajon ez nem csak időhúzás volt annak biztosítására, hogy a "fideszes barátok, rokonok, hűbéresek" az utolsó napokban kivehessék pénzüket?
Az ellenzéki képviselő megjegyezte, szerinte elképzelhető, hogy fideszes oligarchák a BudaCash-hez hasonlóan a Quaestor környékén is megjelennek, és megpróbálnak hasznot húzni a csődből.
Szilágyi György további kérdésként felvetette, milyen kapcsolat van Orbán Viktor és Tarsoly Csaba között, valamint a miniszterelnök és a Quaestor-vezér "jobbkeze" között. Orbán Viktor és Puska Péter egyik találkozásáról ugyanis kép is készült egy labdarúgó mérkőzés VIP-páholyában - tette hozzá a jobbikos politikus.