Gazdaság-élénkítésre van szükség a Fidesz szerint
Fidesz: január 1-től meg kellene kezdeni a járulékreformot
A Fidesz szerint január 1-től a foglalkoztatási szempontból nehéz helyzetű rétegek esetében a nulla százalékos munkaadói járulék bevezetésével kellene megkezdeni a járulékreformot - mondta Matolcsy György, a Fidesz gazdaságpolitikusa szerdán Budapesten.
2008.11.12 18:58MTIA kedvezményt a 24 év alatti, az 55 év feletti és a részmunkaidős női foglalkoztatottak számára kellene biztosítani - közölte az Orbán-kormány volt gazdasági minisztere sajtótájékoztatón. Hozzátette: ez a javaslat is része a Fidesz hétpontos gazdaságélénkítő csomagjának, amivel a csütörtöki gazdasági csúcsra készülnek. Matolcsy György elmondta: az említett rétegekben kirívóan alacsony a foglakoztatási ráta, így a kedvezménnyel ösztönözni lehetne a foglalkoztatókat.
Ez a költségvetésnek semmibe sem kerülne, mert jelenleg ezek a munkahelyek nem léteznek - szögezte le a politikus. Úgy vélte, hogy ha ezek a munkahelyek létrejönnek, akkor az adóbevétel-növekedést jelent. A legnagyobb ellenzéki párt szerint az adó- és járulékreform további lépéseként általános, 20 százalékos járulékcsökkentést kell megvalósítani. A lépés megtételére Matolcsy György szerint azért is nagy szükség lenne, mert munkahelyek tíz- és százezrei kerülhetnek veszélybe a következő hónapokban.
Az MTI kérdésére, hogy a csökkenő járulékbevételek miatt az átmeneti időben miből lehetne finanszírozni a kiadásokat, Matolcsy György közölte: 2009 második felének megnövekedett járulékbevételeiből lehetne finanszírozni az első félév bevételcsökkenését, így éves szinten az egyensúly megteremhető lenne. Elmondta azt is, hogy a jegybanki alapkamat a kormánnyal és a magyar gazdasággal szembeni bizalmatlanság miatt magas, és így mindegy 400 milliárd forinttal kell többet fizetnünk kamatteherként. Úgy vélte, egy jó gazdaságélénkítő csomaggal 6-12 hónapon belül vissza lehetne szerezni a bizalmat a magyar kormány és a magyar gazdaság iránt, és akkor a jelenlegi magas kamatteher mérséklődhetne, és ez a pénz rendelkezésre állhatna.
A Fidesz gazdaságpolitikusa emlékeztetett arra, hogy Európa országai számos lehetőséget találtak gazdaságuk rendbetételére. Hangsúlyozta: szinte valamennyi országban válságkezelő intézkedéseket hoznak, amelyek lényege a növekedés és a foglalkoztatás. Az eszközök igen sokrétűek, hiszen látunk példát adócsökkentésre, adókönnyítésre, piacbővítésre, a kis- és közepes vállalkozásokat támogató csomag bevezetésére, de van olyan ország is, ahol az építőipart, az energiaszektort megsegítő csomagot vezetnek be, vagy egy átfogó gazdaságélénkítő, bankmentő programot indítanak. Csak Magyarországon él a kormány a megszorító intézkedésekkel, és nincs javaslata a gazdasági növekedésre, foglalkoztatás bővítésre - jelentette ki Matolcsy György.
Kérdésre válaszolva közölte: az ellenzéki pártok körében egyre nagyobb az elfogadottsága annak, hogy a jelenlegi helyzeten gazdaságélénkítéssel, a foglakoztatás bővítésével lehet túlkerülni. Matolcsy György megjegyezte: reményei szerint minderről szó lesz a csütörtöki gazdasági csúcson.
Kapcsolódó írások:
- Tb-és járulék kedvezmények munkáltatóknak 2009-től
- Tervezet szerint változik a nyugdíjas vállalkozó járulékkötelezettsége 2009. január 1-jétől
- A járulékfizetők finanszíroznák a gyermekgondozási díjat
- A cél: költségvetési kiadások lefaragása, adó- és járulékcsökkentés
- OÉT: bírálatok kereszttüzében az adó- és járuléktörvények