Túlélés
Cáfolta a Közgép elnöke, hogy Simicska életveszélyben lenne
Állítólag egy olyan típusú embert, mint Simicska Lajos, csak így lehet ágyban tartani, hogy kórházba viszik.
2016.04.24 06:41ma.huMint ahogyan arról már a ma.hu is beszámolt, rohammentő vitte kórházba Simicska Lajost. A ripost.hu a vállalkozó szűk köreihez tartozó forrásokra hivatkozva azt írta, a nagyvállalkozót súlyos tüdővérzéssel szállították a Korányi Klinikára. Az Indexnek sikerült elérnie a nagyvállalkozó üzlettársát és barátját, Nyerges Zsoltot, aki megerősítette, hogy Simicska Lajos kórházba került, de szó sincs arról, hogy súlyos állapotban lenne.
„Tegnap vitték be egy egyszerű vírusfertőzés szövődménye miatt, az orvosok azt mondták, hogy nincs komoly baj, ilyesmi bárkivel előfordulhat” – mondta Nyerges Zsolt, hozzátéve: „Szombat délelőtt meg is látogattam a barátomat a kórházban”.
Simicskán mostanra minden szükséges vizsgálatot elvégeztek, és megkezdték a gyógyszeres kezelését is. „A barátom antibiotikumokat kap, ennek hatására már jobban van, egy órát tudtunk is beszélgetni”. Nyerges azt mondta, hogy érthető volt az ijedtség, mert az ilyen aktív életet élő embereknél szokatlan a gyengeség, a rosszullét. De most, hogy jobban van, már jönne ki a kórházból, „De az orvosok szerint pár napot még feküdnie kell. Az az igazság, hogy egy olyan típusú embert, mint Lajos, csak így lehet ágyban tartani” – mondta Nyerges Zsolt.
Simicska a napokban még azzal szerepelt a hírekben, hogy hamarosan a 24 éves fia, Simicska Ádám Lajos lesz a Magyar Nemzetet kiadó cég, a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. új ügyvezetője. A cégadatok szerint múlt hét szerdán kezdeményezték Simicska fiának ügyvezetői bejegyzését.